Spalletti: Kicsit emelnünk kell a tétet

Spalletti: Kicsit emelnünk kell a tétet

A Roma mestere Edin Dzeko és Federico Fazio fontosságát emelte ki a Cagliari elleni sikert követően.

A Roma sorozatban 13. hazai győzelmét aratta Edin Dzeko 55. percben szerzett góljának köszönhetően és ezzel tapad a Juventusra.

"Kezdjük azzal, hogy nem játszottunk valami fantasztikusan. A középpályán nem volt meg a megfelelő intenzitás, ezért nem sikerült elől helyzeteket kialakítanunk. Változtattunk pár dolgon, de nem voltunk teljesen önmagunk."- mondta a mester a mérkőzés után.

Az ellenfél tizenhatosán belül mintha elfogyott volna a tudomány.

"Támadtunk, de nem voltunk eléggé könyörtelenek az ellenfél tizenhatosán belül. Kicsit lehet tartottunk az ellenfél kontráitól is, mert folyamatosan két emberüket ott tartották félúton, hogy ha lehetőség nyílik, akkor lecsapjanak rá. 2-3 alkalommal a védelmünk a helyén volt, amikor helyezkedni kellett. Akárhogy is végül hoztuk a játékunkat és megérdemelten nyertünk."

Három szereplős lett a bajnoki címért folyó küzdelem?

"Van pár csapat, akiknek van idejük pihenni. Az Interrel mindenképpen számolni kell, a Milan pedig nagyon szép játékot játszik. A Napolinak egy nagyon kemény meccset sikerült megnyernie. Sok meccset kell még lejátszani és messze még a vége. Nekünk a saját munkánkat kell végeznünk és gyűjtögetni az ilyen győzelmeket. Néha az ilyen meccsek formalitásnak tűnnek, de bizonyos ellenfelekkel szemben mindig nehézségekkel találod szemben magad."

Egy újabb gól Edintől. Milyen volt most?

"Szerintem jól játszott, ahogy csütörtökön is. Ő olyan játékos, aki létfontosságú számunkra. Amikor egy csapat így betömörül, akkor ő az egyetlen olyan támadó, aki igazi veszélyt jelent a levegőben. A többieknek nincs hozzá hasonló fizikumuk. Amikor 4-5 védő is van a tizenhatos körül és egyszerűen nem tudod feltörni a védelmet, akkor egy csatárnak ki kell használnia a fizikai erejét."

Az első félidőben nehezen talált a csapat üres területet?

"Gyakran váltogattuk a játékunkat és amikor elvesztettük a labdát, nem volt elég emberünk a kontráknál. Az első 45 percben csak járattuk a labdát körbe, megpróbáltam Rüdigert feljebb tolni, ezzel egy negyedik lehetőséget biztosítani magunknak a jobb oldalon, de ezzel sokkal kiszolgáltatottabbak lettünk a kontráikat illetően."

"A második félidőben már jobb teljesítményt nyújtottunk. A három hátsó védő semmit nem engedélyezett az ellenfélnek, minden helyzetben nagyszerűen tisztáztak. Pár játékosnak még a lábában volt a csütörtöki meccs, de mindenki nyugodt maradt és nagyon fontos eredményt értünk el, hiszen a Cagliari az utóbbi időben nagyon jó formában játszott."

Federico Faziónak kijött a lépés. Az időzítése nagyon jó és jól helyezkedik. Ez hozzáadott érték a Roma számára?

"Középső védőként gyakran kapja meg a labdát, sokszor van ideje kihozni és nagyon jól meg tudja tartani. Nagyon jól megszervezi a hátsó alakzatot. A pályafutása kezdetén középpályás volt, így nagyon finom passzokat tud adni. Jelen pillanatban nélküle nem lennénk képesek játszani."

A Juventus pedig folyamatosan nyer...

"Mi foglalkozzunk csak a saját dolgunkkal. Meg kell szereztnünk minden meccsen a három pontot és mindig a győzelemre kell törekednünk. Aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A Juventus nagyon erős, ezt mindannyian tudjuk. Amikor az emberek azt állítják, hogy a Roma képes vele versenyezni, akkor nekünk ezt a pályán kell megmutatnunk."

"Jól megy a játék, jönnek az eredmények, ezt kell folytatnunk. Egy kicsit emelnünk kell a tétet, főleg az első félidőt figyelembe véve. Aztán a végén meglátjuk, hogy hol állunk majd."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Cagliari