Spalletti Fiorentina elleni meccs sajtótájékoztatója

Spalletti Fiorentina elleni meccs sajtótájékoztatója

Luciano Spalletti a Fiorentina elleni vasárnapi bajnoki előtt először a Roma hiányzóiról beszélt.

"Mario Ruira, Rüdigerre és Nurára nem számíthatok, míg Vermaelen még a Cagliari elleni meccsen kapott egy rúgást. Később elment a válogatotthoz, edzett velük, végig ült egy barátságos meccset, aztán már fájdalomcsillapítótval tudott csak játszani Ciprus ellen, mert olyan fájdalmai voltak. A Sampdoria ellen inkább pihentettük, majd a Plzen elleni héten teszteltük az állapotát és egyértelmű volt, hogy nem tud játszani. Még most is fájdalmai vannak és ha játszatnánk, akkor sosem tudna meggyógyulni."- kezdte Spalletti a sajtótájékoztatót.

"Rüdiger a következő hetekben a Primaverával kezdi meg az edzéseket és majd ezt követően tér majd vissza közénk."

"Ami a Fiorentinát illeti, ők ugyanolyanok, mint tavaly voltak - egy jó csapat olyan edzővel, akit még Firenzében is mindenki kedvel, pedig ott igen komolyak az elvárások. Az, hogy ő ott sikeres tud lenni megmutatja, hogy elég jól érti a szakmáját. Labdatartáson alapuló jó focit játszanak, amiből felfejődve támadnak és sok gólt szerezve nyerik a meccseiket. A védekezésüket eléggé feltolják, de ezt csinálja ma már mindenki, és innen letámadva próbálják megszálmegszállni az ellenfél tizenhatosát."

"A stadionban remek hangulat vár majd ránk, de ehhez már hozzá vagyunk szokva. A bajnokságban nincs könnyű meccs. Például a Sampdoria a Milan ellen egy újabb remek meccset produkált és el lehet akkor képzelni, hogy mennyire nehéz ez a bajnokság. Biztos vagyok benne, hogy a Fiorentina ott lesz az élemezőnyben a bajnokság végén. Meg kell találnunk az egyensúlyt és el kell kerülni azokat a hullámvölgyeket, amik az elmúlt időszakban jellemeztek bennünket."

Az utolsó labdaérintéssel nagyon sok baj van a Románál és a kérdés az, hogy ez mentális, vagy taktikai probléma-e?

"Visszanéztem az összes eddigi meccsünket és a Plzen ellen újra a jó öreg problémával küzdöttünk. Egyszerűen nem vagyunk következetesek, nem tudjuk letenni a névjegyünket a meccsre, képtelenek vagyunk irányítani és diktálni a játékot. Persze vannak időszakok, amikor szépen játszik a csapat és olyan dolgokat is megcsinálnak a srácok, amikből több kellene, de néha egyszerűen képtelenek vagyunk megmutatni azt, amire szükség lenne bizonyos meccseken."

"A legegyszerűbb dolgokban kellene javulnunk, a sima, egyszerű passzokat nem tudjuk megcsinálni, pedig attól válna számunkra könnyebbé a meccs. Ez majdnem olyan, mintha túl könnyű lenne egy passz, ezért inkább elkerül bizonyos passzokat, mert talán túl unalmasnak véli. Azon kell iparkodnunk, hogy folyamatosan tudjunk sokáig egymáshoz passzolni és ezzel lehetne megszilárdítani a helyünket az ellenfél térfelén."

Mohamed Salah lehet az egyik olyan játékos, aki eldöntheti a mérkőzést, de képes lesz erre?

"Salah mindig ugyanolyan, mindig mosolyog. Néha úgy csinál, mintha nem értené, amit mondok, ezért mondok valamit firenzei dialektusban és akkor hirtelen felkapja a fejét és körbenéz. Persze, hogy mindent megért. Kedveli Firenzét, de most a Romában szeretne jól teljesíteni és nincs afelől kétségem, hogy a pályán maximálisan oda is fogja tenni magát. A pályán futáskor szinte kiszámíthatatlan, zűrös szituációkból képes egymaga kimászni olyankor, amikor már azt várnád, hogy elveszti a labdát. Néha jobb, ha az ilyen típusú játékost nem traktálod túl sok instrukcióval, mert akkor az olyan, mintha levágnád a szárnyait. Nagyon jó abban, hogyan kell a védelem mögé kerülni."

"Aztán ott van Iturbe például, akinek viszont sokkal több magyarázat kell ahhoz, hogy tudja mit csináljon a pályán. Salah sokkal ösztönösebb, emiatt néha kicsit magára kell hagyni. Amikor labdát szerzel és keresed a pályán, akkor rendszerint fogja és elmozog, hogy szabad legyen. Nagyon megbízható játékos."

Még mindig azt gondolja, hogy Róma egy tökéletes hely a munkához?

"Nem változott a véleményem ezzel kapcsolatban. Majd a szezon végén megváltoztatom, ha kell, de most nincs szükség rá. Erős csapatunk van. Hiszek a játékosaimban és ez így is lesz továbbra is. Például kritizáltam egyik este Irutbét, viszont olyat nem mondtam, hogy feladom. A szezon végéig elégedett vagyok ezekkel a játékosokkal, hiszen ezt akartam és örülök neki. Hozzájuk nőttem. Róma tökéletes hely a munkához. Nyilvánvaló, hogy létre kell hoznom a lelkesedés csíráját és majd a játékosok teszik hozzá azt a kis pluszt, ami a folyamatos lelkesedéshez kell. Sokkal nehezebb kezelni a kétséget, a feszültséget és a frusztrációt, de ez az, amikor ki kell jönnie a személyiségnek. Ezt mindenki tudja."

"Nyernünk kell, ez az elvárás, de szerintem van más út is. Keményen kell dolgoznunk és elérni bizonyos mérföldköveket az úton annak érdekében, hogy lássuk, jó irányba haladunk. Kell, hogy legyen saját munkamódszerünk, gondolkodásunk, amik meghatározhatják a jövőbeli eredményeinket."

Az utóbbi időben a hátsó alakzat elég sokat hibázott. Kell külön a védekezéssel foglalkozni?

"Igaz, hogy túl sok gólt kaptunk, de jól is játszottunk. A védelem elég fontos a játékunkban. A Plzen ellen is kaptunk gólt, de ki kell emelnem, hogy Juan Jesus két meccset játszott, amikor meg kellett kérnünk arra, hogy fizikálisan maximálisan tegye magát oda úgy, hogy nem volt 100%-os állapotban. Pedig előtte sokkal jobban játszott. Nincs tennivaló a védelmünkel. A jövőnkel kell foglalkozni, ez pedig az én feladatom."

Továbbra is Edin Dzeko nélkül fog felállni a Roma, vagy a bosnyák visszatér a csapatba?

"Mindig ti foglakoztok ezzel a dologgal, nem én. A tavalyi kezdőcsapat bizonyított és hozta az eredményeket. Dzekót nem felejtettem el, mert ő egy sokkal fizikálisabb játékos, sokkal erőteljesebb, amivel további lehetőségeket ad nekem. Azért hagytam ki a kezdőből Plzenben, hogy friss legyen Firenzére. Salah és El Shaarawy régen nagyon jól teljesítettek, de persze nem tudunk mindig azonos szinten teljesíteni, de van egy csapatunk és az én feladatom, hogy felépítsem a magabiztosságot - és ezen dolgozom."

"Biztos vagyok benne, hogy a magabiztosságnak meglesz a gyümölcse. Most csak arra van szükség, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk a meccseinken és nem szabad beleesni a hullámvölgyek csapdájába, ahol képtelenek vagyunk jó csapatként játszani és eredményesek lenni. Ehhez arra van szükség, hogy sima, egyszerű passzokkal kell operálni és folyamatosan kell tudni passzolni, könnyű döntéseket kell hozni, ezzel lehet eljutni az ellenfél tizenhatosához."

"A Sampdoria elleni első félidő első szakaszában fantasztikusan játszottunk, majd a második félidőben szintén. Sajnos a Plzen ellen volt egy jó első 15 percünk, de a bekapott gól után szenvedni kezdtünk és hiányzott a következetesség. A kulcs az, hogy egyszerű dolgokat kell csinálni, az pont elég."

Alisson, vagy Wojciech Szczesny lesz a kapus?

"Az én szememben a kapus ugyanolyan játékos, mint a többiek. Ez a modern futball. Nyilvánvaló, hogy a kapusok jobban szeretik tudni, hogy kezdenek-e. Az fog játszani, amelyik jobban teljesít."

A Roma teljesen más csapat képét mutatta az elmúlt meccseken, amikor a pályára lépett Francesco Totti is. Van esélye kezdőként pályára lépni?

"Van esélye rá. Nagyon jól elvégzi a feladatát, amikor beáll."

Versenyképesebb ez a csapat a tavalyinál?

"Sokkal versenyképesebb. Jobban tetszik a tavalyihoz képest. De ahogy mondtam, az év végéig nem változtatom meg a véleményem."

Változott a véleménye azzal kapcsolatban, hogy miként akarja használni Tottit?

"Mindig ugyanazt gondoltam Francescóról. Én nem akarok elvenni semmit a játékosoktól. Induljunk ki a tavalyi helyzetből. Az irodámban teljesen nyíltan beszéltem Francescóval, aztán belevágtunk egy utazásba a szezon során. A csapat elkezdett jól játszani, ő pedig megsérült. A feladatom az, hogy találjak más kulcsjátékost, nem úgy mint önök a médiában, ahol csak egy dolgot tudnak folyamatosan szajkózni és próbálják a klubot kettéosztani. Itt semmi sem jó, a klub sem, az igazgatók sem, a szurkolók sem, a klub alkalmazottjai sem, az autók sem és semmi sem. Az önök szemében semmi jó nincs a Románál? Új öltözőnk van, Pallotta rengeteg pénzt és munkát beleölt abba, hogy új létesítmények épüljenek. Nem tudnánk kicsit értékelni is a Romát?"

"Mit várnak, mit mondjak Tottiról, ha nem azt, hogy ő egy zseni? 40 éves! Segítenie kell abban, hogy találjunk más játékost. Segített meccseket nyerni, de tavaly a csapat többi tagja is kellett ahhoz, hogy elérjük a harmadik helyet. Meg kell mutatnom, hogy milyen irányba haladunk. Francesco hihetetlen képességű játékos, de ha csak rá fókuszálunk, akkor semmit nem fogunk nyerni. Ő egyedül nem elég. Ez nem csupán a szenvedélyről szól - a a mi feladatunk az, hogy ezeket a játékosokat összehozzuk és biztosítsuk azt, hogy van lelkesedés, győzni akarás és professzionalizmus."

"Reggel beszélgettem vele erről. Hagytam reggel korán edzeni és elengedtem a nagynénje temetésére. Én nem vagyok Francesco ellen. Az idei év első interjúján is megmondtam, hogy nem ez lesz az utolsó éve. Ezt viszont az alapján döntjük majd el, amit a pályán mutat. Próbálnak terhet tenni rám vele kapcsolatban, de csak azt tudom mondani, hogy én amíg Totti itt van, addig a Roma edzője leszek. Ha visszavonul, akkor én is."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A