Spalletti: Ez egy csúnya Roma

Spalletti: Ez egy csúnya Roma

3:1-es fájó vereséget szenvedett a Roma a városi derbin, miután a kékek remekül használták ki a kontrákból kialakított helyzeteiket.

"Csúnya incidensek csúnya Romát eredményeztek."- ismerte el Spalletti a lefújást követően.

"Jól kezdtünk, azt a játékot játszottuk, amiről gondoltuk, hogy játszanunk kell. Számos helyzetet kidolgoztunk, majd az első lehetőségükből gólt kaptunk."

"Természetesen ez egy hatalmas pszichológiai pofon volt, mert elkezdesz azon gondolkodni, hogy ez nem az a meccs volt, amit vártál, hibázol és teljesen kinyílsz. Ezután már nem vagy az a csapat, akinek gondoltad magad."

"Azért választottam a 3 védős felállást hátul, mert a Lazio iszonyat veszélyesen kontrázott és mi meg nem voltunk elég élesek. A második gólnál szerencsénk sem volt, mert egy megpattanó lövésből kaptuk a gólt."

"Ha a mai meccset nézzük, akkor védekezésben gyengébbek voltunk. Egy ilyen eredmény után minden kritikát el kell fogadnod. Elvesztettünk az élességünket, rossz döntéseket hoztunk, bizonyos esetekben szerencsénk sem volt, hiszen mind az első, mind a második gólnál kicsit irányt változtatott a labda."

"Legalább 6-7 lehetőségünk volt a gólszerzésre, de egyiket sem sikerült gólra váltanunk. Sokkal többet kellett volna birtokolni a labdát, ahogy az első 10 percben, ami talán térdre kényszeríthette volna a Laziót és nekünk sokkal könnyebbé tette volna a meccset. Ehelyett a Lazio szerezte meg a vezetést és számukra lett sokkal könnyebb a meccs, mert csak kontrázniuk kellett."

Edin Dzeko teljesen súlytalan volt a Lazio védők között és az egész meccs során szinte semmi gondot nem tudott okozni a városi rivális védőinek.

"A statisztikák azt mutatják, hogy fontos játékosunk Dzeko. A mai meccsen nem csak ő volt a szokásosnál rosszabb, nem lehet csak egy játékost kiemelni."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Lazio, derbi