Spalletti: Elég most már a Tottival kapcsolatos dolgokból

Spalletti: Elég most már a Tottival kapcsolatos dolgokból

Az Empoli elleni bajnokira készül Luciano Spalletti a Romával és már nem kíván többet Francesco Tottiról és a múlt héten kirobbant botrányról beszélni.

Habár a sajtótájékoztató elsősorban a holnapi, Empoli elleni mérkőzéssel kapcsolatosnak kellene lennie, ennek ellenére még mindig a Totti féle ügy a legérdekesebb az újságíróknak és a média képviselőinek.

"Totti csatlakozott hozzánk az öltözőben és megtette azt, amit kértem. Már másnap nagyon korán jött az edzésre és teljesen nyugodt volt."- kezdte Spalletti.

"Viszont én nem akarok erről többet beszélni, minden rendben van."

"Ami a csapatot illeti, Manolasz és Florenzi edzettek ma és a rendelkezésemre fognak állni. Ami Totti játékát illeti, az Empoli teljesen más típusú csapat a Palermohoz képest, ezt pedig nekem figyelembe kell vennem."

"Nem akarok megint erről a Totti ügyről beszélni, de azt fogom megismételni, amit már az első napon is mondtam, mindenkivel hasonlóan fogok bánni."

"Nem engedem, hogy az egyéni érdek előrébb való legyen a csapatérdeknél."

A két nagy rivális, a Napoli és a Fiorentina is kiesett az EL-ből, így már teljes erőbedobással a bajnokságra koncentrálhat mindkét csapat.

"Kétélű a dolog, mert az európai kupaporondon szerepelni egyrészről jó dolog, másrészről teher is lehet. Egyszer pihentetni kell a játékosokat, másszor az a baj, ha a kispadon ül. Mindkét oldalnak van előnye és hátránya is. Nekünk mindenképpen készen kell állnunk, mert az egyértelmű, hogy az EL nélkül már teljes mértékben a bajnokságra tudnak koncentrálni."

"Keita és Vainqueur? Mindketten jó játékosok, az egyik hatalmas tapasztalattal és tudással rendelkezik, a másik erős és friss, ahogy ebben a korban egy fiatal játékosnak lennie kell. Mindketten jók."

"A céljaink nagyon fontosak és olyan értékeket szeretnénk elérni, mint az erős sport kultúra, a meritokrácia és stílus. Nyilvánvaló, hogy nekem példát kell mutatnom és azt akarom, hogy nekem legyenek a legerősebb és legjellegzetesebb játékosaim."

"Néha az emberek megzavarodnak az igazán fontos üzenetektől. Egy nagyon jó példa a megfelelő viselkedésről Salah Palermo elleni játéka, ahol 4:0-ás vezetésnél már két gólt is szerzett. Ezt nevezem én a csapattal való törődésnek és ha mindenki így viselkedik, akkor nem lesznek problémáink."

"Most az Empolira kell koncentrálnunk, hiszen egy nagyon jó, masszív középcsapatról van szó. Az Empoli minden pályán ugyanabban a stílusban és felállásban játszik és Giampaolo bebizonyította, hogy remek edző. Nagyon sok pontot gyűjtöttek már és még többet érdemeltek volna, minden elismerésem az övék."

"Emellett engem nagyon szoros kötelék fűz az Empolihoz, hiszen ott fejeztem be aktív labdarúgó pályafutásom és különösen jó a kapcsolatom Corsi elnökkel, akit nagyon sok jó igazgató segített, akik nagyon jól ismerik a futballt és megértették, hogy miként kell megteremteni a helyes ösztönzést. Nagyon felemelő és megtisztelő lesz találkozni velük holnap. Az biztos, hogy nehéz ellenfél lesz az Empoli."

"Nagyon sokat futnak, csak meg kell nézni az elmúlt öt meccsüket és ez tisztán kiderül abból."

Az elmúlt fordulóban Edin Dzeko végre betalált a kapuba és a két gólja mellett két gólpasszt is kiosztott.

"Dzeko nagyon fontos játékos, vele vagyunk egészek. Vele nem csak technikásak vagyunk, de erősek is. Szerintem jó úton jár már. Sokan csak Salah remek góljait emlegetik a Palermo elleni meccs óta, mert az áldozatkészséget nehéz észrevenni."

"Strootman visszatérésével Pjanic talán kicsit előrébb mehet majd a pályán annak ellenére, hogy szeret visszalépni és elkérni a labdát, mert sokkal könnyebben fogják, ha feljebb van."

"Ha megnézik Messit a Barcában, megkapja a labdát, egyből visszaadja, elkezd futni, újra játékba avatkozik, de már nem biztos, hogy fogni tudják. Igaz, ő Messi, az egyik legjobb játékos, de ő is szeret visszalépni és kérni a labdát."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Totti