Spalletti: Egyszerűen leálltunk a játékkal

Spalletti: Egyszerűen leálltunk a játékkal

A Roma mestere sokkal inkább volt zaklatott, mint mérges az Atalantától elszenvedett vereséget követően.

Hiába vezetett a Roma 1:0-ra Bergámóban, a második félidőben a hazaiak átvették a játék irányítását és végül megfordították a meccset.

"A helyzet az, ha abbahagyod a játékot, akkor az ellenfél át fogja venni az irányítást és gólokat fog szerezni."- mondta Spalletti a Mediaset Premium-nak.

"Az első félidőben még jól játszottunk és járattuk a labdát, viszont a második játékrészben nem csináltunk semmit és ennek lett a végeredménye a vereség."

"Sajnos ez jellemző ránk, vagy mi uraljuk a játékot és irányítunk, vagy teljesen kicsúszik a meccs a kezünkből. Gyermeteg hibákat követtünk el és amikor rosszabb lett minden, akkor meg teljesen leálltunk. Nem tudtunk már a tudásunkra és a tempóra támaszkodni."

"Még a vezetést eredményező 11-es előtt is volt már 2-3 hatalmas hiba hátul, amikor sokat kockáztattunk. El kell fogadnunk a végeredményt, mert a mi teljesítményünk miatt lett ez a vége."

"Az első félidőben jobban ki kellett volna használnunk a helyzeteinket, de elsősorban az edző hibája az, ha a csapatból hiányzik a helyes hozzáállás. Az a mi hibánk, hogy túl sokszor ingadozik a játékunk és az ellenfél ilyenkor ezt kihasználja, utána viszont már nem tudunk magasabb sebességi fokozatba kapcsolni. Azt kijelenthetjük, ha mi nem irányítjuk a játékot, attól még valaki fogja. Az Atalanta jól játszott, de mi gyengék voltunk."

"Ez a meccs kicsit a szezonunk összegzése is volt egyben. Az igaz, hogy egy nagyon jó formában lévő Atalantával találtuk ma szemben magunkat, de ha jól játszunk, akkor egyik ellenfelünknek sem könnyű."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Atalanta