Spalletti: Dzeko nagyon bizonyítani szeretne

Spalletti: Dzeko nagyon bizonyítani szeretne

A Roma mestere úgy véli, a bosnyák játékoson látszik, hogy nagyon bizonyítani szeretne az elmúlt szezont követően.

A bosnyák támadó nagy reményekkel érkezett tavaly nyáron a Manchester Citytől, azonban messze elmaradt a várakozásoktól. A Roma a Fondi ellen játszott barátságos mérkőzést, melyen Dzeko most négyszer is eredményes volt és Spalletti látja rajta, hogy a játékos szeretne revansot venni a tavalyi évért.

"Vele kapcsolatban fontos látni, hogy min ment keresztül tavaly. Minden szempontból tagadhatatlan a tudása, a technikája, a fizikális felépítése és a választásai. Meg kell találnia a megfelelő makacsságot és az, hogy ennyire meg szeretné bosszúlni a tavalyi évet, az roppant fontos."- magyarázta Spalletti a meccs után.

"Jó úton jár és jó látni, hogy szeretne törleszteni. Mindig megpróbálta megmutatni, hogy mit tud még olyankor is, amikor én másképpen döntöttem. Folytatnia kell a munkát, azt a munkát, amit eddig is jól csinált."

Kevin Strootman hosszú kihagyást követően végig a csapattal edzett és játszott a felkészülési időszakban és Spalletti vele kapcsolatban is pozitívan tudott nyilatkozni.

"Kevin is jó úton jár. A félelmünk, hogy lesznek neki apró visszaesések, szerencsére nem következtek be. Most már az igazi meccsek következnek, szóval újra visszanyerheti igazi formáját."

Az utóbbi napokban több olyan hír is napvilágot látott, miszerint Leandro Paredes iránt az angol bajnok Leicester City érdeklődik.

"Önök, a média, folyton olyan szavakat adnak a számba, amiket nem is én mondtam."- jegyezte meg a tar mester.

"A mi véleményünk szerint Paredes erős játékos, akire számítunk, de néha az olyan átigazolási piac, mint a mostani azt kéri tőlünk, hogy erős játékosokat használjunk fel, ami kihatással van mindenkire. Ez van a Napolival is, akik szerették volna megtartani Higuaint. Ebből az okból kifolyólag nem tudjuk megmondani, hogy mit is gondolunk pontosan, hiszen rengeteg dolgot figyelembe kell vennünk és nem csak Paredest illetően."

"Ami engem illet, Paredes jó játékos és marad a Románál."

Willian Vainqueur végigjátszotta a 90 percet a 4:0-ra végződött találkozón, azonban Spalletti nem tudja garantálni számára a kezdő helyet a csapatban.

"Mi értékeljük a játékos képességeit, de döntéseket kell hoznunk és vannak még mások is. Meglátjuk, hogy van-e benne annyi, hogy megküzdjön a kezdő posztért, mert erre szüksége lesz. Olyankor, amikor valaki nem sokat játszott az elmúlt szezonban, akkor természetes, hogy teljesen fel van tüzelve a szezon kezdetén. Ő sem játszott sokat, de nem tudom megígérni neki, hogy folyton kezdő lesz, tehát neki kell meghoznia a döntést, mert az ő korában játszani szeretne egy játékos. Azért sem tudok semmit megígérni, mert az ő posztján ott van De Rossi és Paredes."

"Folytatnia kell a munkát, amit elkezdett és fejlődnie kell kicsit a gyors labdajáratásban, hogy a megfelelő döntést hozza passzoláskor, mikor nálunk a labda és hogy gyorsan tudjon passzolni. Ha ez sikerül, akkor egyértelműen sokkal jobb játékos lesz."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Paredes, Dzeko