Spalletti: Beragadtunk a sárba

Spalletti: Beragadtunk a sárba

A Roma mestere elismerte, az egyik kerék beragadt a sárba, azonban ő magabiztosan fogja a kormányt.

A Roma sorozatban 3 mérkőzésen kapott ki minden sorozatot egybevéve és úgy tűnik, hogy kisebb gödörbe került a fővárosi együttes.

"Csakis egyetlen kiút van, méghozzá a következő meccs megnyerése. Az a legjobb orvosság az ilyen helyzetekre, amivel vissza lehet hozni a hitünket."-kezdte Spalletti a sajtótájékoztatót.

"Az egyik kerék beragadt a sárba és én vagyok az egyetlen felelőse ennek, hiszen én ülök a kormánynál. Az most a legfontosabb, hogy legyen elegendő lóerő az autó visszakormányzásához az útra és folytatni az utazásunkat."

"Én továbbra is ugyanúgy gondolkodom, a csapatom van olyan erős, amivel sikerül az ilyen helyzeteken felülkerekedni."

A klub elnöke, James Pallotta apró kritikával illette Spallettit és a vezetőket amiatt, hogy az elmúlt meccseken érezhető volt a fáradtság a játékosokon, mivel alig van alternatíva.

"A játékosokat szerette volna motiválni és megvédeni a kialakult helyzetben. Érdekli a játékosok sorsa, törődik velük és szeretné megvédeni őket, és talán ezt úgy teszi, hogy az edző munkáját helyezte reflektorfénybe."

"Mindez teljesen érthető, hiszen ez mind az én felelősségem. Hittem abban, hogy a játékosok képesek reagálni és az a legalapvetőbb dolog, hogy az öltőzőben az igazat mondod el. Ha rádnéznek és azt látják, hogy a jó utat járod, akkor bármire képesek lesznek."

"Ha azt mondják, hogy egy jó utánpótlás akadémiát kellene építeni és onnan felhozni a játékosokat, akkor viszont ne várják el a győzelmet, mert a kettő nem megy együtt."

"Vagy komoly célokkal kezded meg a szezont, vagy lejjebb adsz az igényekből és több saját nevelésű játékosra támaszkodsz."

"Mi nyerni akarunk, hittem a játékosaimban és sikerült is elérnünk a szezon ezen szakaszában mindhárom sorozatban erre a pontra. Én továbbra is ugyanazt az utat látom, mint decemberben."

"Én azt mondom, hogy sem Federico Fazio, sem Kevin Strootman nem fáradt, mire maguk folyamatosan az ellenkezőjét állítják. Nem fogok azon vitatkozni, hogy ki vagyok és hogyan kerültem ide, én a csapattal dolgozom és meggyőződésem, hogy van elegendő lóerő ahhoz, hogy kimásszunk a sárból."

"Annyit mondhatok, hogy Edin Dzeko holnap pihenni fog, míg Francesco Totti a kispadon kezd majd."

Az utóbbi időszakban nagyon sok olyan pletyka keringett, miszerint Spalletti váltja majd Allegrit a Juventus kispadján jövőre és állítólag a szóbeli megállapodás már létre is jött a felek között.

"Senkivel nem kötöttem semmilyen előszerződést."- jegyete meg a Roma mestere.

"Amennyiben a szerződésemről szeretnének kérdezni... Az elnök Baldissonin keresztül akar nekem mondani valamit. Nincs semmi titkolni valóm."

"Amennyiben nyerek valamit, akkor maradok, ha nem sikerül, akkor nem maradok. Bárkit megkérdezhetnek ezzel kapcsolatban, én teljesen következetes vagyok ebben a témában."

"Én a játékosaim mögött vagyok, mert hiszek bennük, szerintem erős a keretünk, én elfogadtam ezt a csapatot, akartam őket és jelen pillanatban a szerződés semmit nem számít."

"A csapatban senki nem érdeklődik a szerződésem iránt, hiszen most csak az eredmények számítanak és akik szeretik a csapatot, azok a holnapi meccsre összpontosítanak."

"Bárkinek a pályafutásában előfordul, hogy ha nem eredményes, akkor eléggé limitált jövő vár rá. Jelen pillanatban azonban a holnapi, Palermo elleni meccsre kell fókuszálnunk, mert most csak ez számít."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Palermo