Spalletti Atalanta elleni sajtótájékoztatója

Spalletti Atalanta elleni sajtótájékoztatója

Szombat délután a Roma az Atalantát fogadja hazai pályán, ami egyben Spalletti 400. Serie A-s mérkőzése lesz.

Ősszel a Roma kikapott az Atalanta vendégeként. Mennyiben változott meg azóta a csapat?

"Azóta nagyon keményen dolgoztunk és a saját szezonunkra összpontosítottunk. Szerintem jobb csapat lettünk, de persze még vannak dolgok, amikben nem vagyunk tökéletesek. Az őszi meccsen a második félidőt elrontottuk, különösen a legvégét. Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, az Atalanta pedig jól játszott. A holnapi meccs is tartogat számtalan potenciális csapdát, ráadásul a bergámói csapat jó formában is van. Tőlünk mindenképpen csúcs teljesítmény kell majd, de biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk rá."

Mennyire befolyásolja az Atalanta játékát Alejandro Gomez hiánya?

"Hatalmas veszteség, mert nagyon jó játékos, aki elég jó egy top csapathoz is. Nekünk csak jó, ha rá nem számíthatnak. Hogy megpróbáltam-e megszerezni régen? Én inkább Perottiról, El Shaarawyról és Salahról beszélnék, hiszen ők az én játékosaim és szerintem ők jobbak is. Amikor a Zenitnél voltam, akkor eléggé komolyan figyeltük Gomezt és nagyon tetszett. Ha lett volna lehetőségem szerződtetni, akkor biztosan éltem volna vele. De mi elégedettek vagyunk a játékosainkkal és ahogy azok teljesítenek. Mit gondolok Kessiéről? Ő is nagyon jó játékos és ha a Roma leigazolja, akkor a csapat még erősebb és jobb lesz vele. Mindenki tudja, hogy az Atalanta nagyon jó a top játékosok leigazolásában, ezért elismerés jár Gasperininek és az egész klubnak."

Mi a véleménye arról, hogy a Milánt végül hivatalosan is megvásárolta a kínai befektető?

"Kína már megkerülhetetlen szereplője a világ futballjának és most szeretnék megmutatni az ország erejét és jelenlétét a futballon keresztül. Olyan a gazdaságuk, ami megengedi a komoly befektetéseket a futballba, ráadásul képesek számos játékost az országukba és a bajnokságukba csábítani. Az a tény, hogy egy AC Milant vásároltak meg, ahol Berlusconi forradalmasította a modern futballt, megmutatja azt, hogy miként tekintenek a jövőbe. Szerintem nehéz lesz olyan Milánt építeni, mint amilyen a Berlusconi érában volt. Még talán jók is lehetnek, de az AC Milan az mindig a Berlusconi AC Milánja lesz, ő már elválaszthatatlanul kötődik a klubhoz. A kínai klubok sok jó játékost leigazoltak, de az a tény, hogy az olasz klubcsapatokba egyre többen fektetnek be megmutatja, hogy Olaszországban van valami, amit érdemes exportálni."

Mit szól a Juventus Barcelona elleni sikeréhez és kihatással lehet ez a bajnoki címért folytatott versenyfutásra?

"A Juventus tökéletes meccset játszott. Néhányszor már-már hihetetlen volt, amit csináltak. A Barca fantasztikus támadó hármasát szinte minimálisra korlátozták és Buffonnal az élen a védelem a döntő pillanatokban mindig a helyükön voltak. Tökéletes teljesítmény volt. Megmutatták, hogy az egész során képesek ilyen teljesítményt nyújtani. Már a szezon elején megmutatták azt az utat, amit járni akarnak és nem térnek le róla. Mi is megtettük a magunk dolgát, ahogy a Napoli is. A legminimálisabb idegesség sem látszódott rajtuk, tehát nehéz azt kijelenteni, hogy a BL kihatással lesz-e a bajnokságra, vagy sem."

A Juventus nemzetközi sikere után talán jobban elismerik a Roma idei teljesítményét is. Ez alapján újragondolja a jövőjét?

"Az én szerződésem nincs egy húsvéti tojásban. A kemény munkára kell összpontosítanunk és meg kell próbálni a maximumot nyújtani. Az egész nincs még lefutva, matematikailag van még esélyünk, ezért próbáljuk meg a szezont a lehető legjobban befejezni. Jelen pillanatban még van esélyünk és a végéig próbálkozni fogunk."

Hogy van De Rossi és Emerson?

"Emerson Palmieri nem lesz a keret tagja. De Rossi állapota javul, de meg kell nézni, hogy mennyire megy neki az edzés és mennyit javul még az állapota a mai nap végére. Remélem, hogy tud majd játszani, mert ő nagyon fontos játékos, ezért mindent megteszünk, hogy a rendelkezésemre álljon holnap."

Van bármi olyan teljesítmény, vagy esemény, ami oda vezetne, hogy jövőre is a Roma edzője legyen?

"Az elmúlt két szezonban mindig ugyanúgy tekintettem a dolgokra. Ez az egyetlen módja annak, hogy megfelelően értékeljük a helyzetet és érdemi következtetéseket vonjunk le. Vannak más szerződések, amik szintén fontosak, mint például Daniele De Rossié. Ő egy remek és egyben nagyon fontos játékos. Sajnos megvan a veszélye annak, hogy ugyanúgy veszti el őt a Roma, mint anno a Milan Andrea Pirlót. Nagyon sok jó edző van, ráadásul sok még fiatalabb is, mint én."

De Rossi végül bekerült az Atalanta elleni keretbe:

Alisson Becker
Bogdan Lobont
Wojciech Szczesny

Kostas Manolas
Mário Rui
Federico Fazio
Thomas Vermaelen
Bruno Peres
Juan Jesus
Antonio Rudiger

Gerson
Daniele De Rossi
Diego Perotti
Kevin Strootman
Clement Grenier
Leandro Paredes
Radja Nainggolan

Mohamed Salah
Stephan El Shaarawy
Francesco Totti
Edin Dzeko

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Atalanta