Spalletti: A Roma már eddig is jó volt

Spalletti: A Roma már eddig is jó volt

Az olasz szakember szerint ő semmit nem forradalmasított a Románál, hiszen a csapat tudása már adott volt.

Spalletti januárban váltotta Rudi Garciát a Roma kispadján és azóta a csapat kilenc meccs óta veretlen a bajnokságban.

"Van egy nagyon jó sportigazgatója a Romának, Walter Sabatini."- mondta Spalletti a Sky-nak.

"Ő nagyon jó munkát végzett és összehozott egy nagyon jó csapatot. A tudás és a nyersanyag már itt volt. Nem forradalmasítottam semmit, mert ez a csapat már önmagában is jó volt. Igaz még nagyon sok munkát el kell végezni megfelelő komolysággal és professzionalizmussal, főleg a részleteket illetően."

"Hogy megnyerhettük-e volna a Scudettót, ha hamarabb jövök? Nem hiszem, de ki tudja."

"A derbi nagyon fontos meccs lesz a bajnokság, a város és a futball szempontjából is. Velem szemben ott lesz Pioli, akit én igazán nagyra becsülök. Nagyon hiányzott már az olasz labdarúgás, a taktikánk, a tudás és a szenvedély."

Spalletti éppen egy étterem megnyitóján vett részt Firenzében és megkérdezték tőle, hogy milyen a kapcsolata Tottival.

"Azért nem hívtam meg a megnyitóra, mert ő most elsősorban apa, de biztos vagyok benne, hogy sokszor vendégeskedik majd itt."

"Jó a kapcsolatunk és azt szeretném, ha ez folytatódna a jövőben is. Bizonyos időszakokban bizonyos dolgok feszültséget keltenek, de ezek a dolgok bárhol megtörténnek, aztán elmúlnak és elfelejtjük őket."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti