Spalletti: A Roma készen áll a Real elleni meccsre

Spalletti: A Roma készen áll a Real elleni meccsre

A Roma fontos mérkőzésen győzte le a Fiorentinát és ezzel 3 ponttal ellépett a harmadik helyen a riválisától.

"A Fiorentina rendszeresen magas tempót diktál, de az első félidőben a szokásosnál jobban szenvedtek a mi labdatartásunk miatt."- kezdte a meccs után a mester.

A kérdés az, hogy aggódnia kell-e a Madridnak a Roma jó formáját látva annak ellenére, hogy az első meccsen 2:0-ra nyertek?

"Mi sokkal jobban aggódunk, mint ők. Ha kicsit szerencsésebbek lettünk volna az első meccsen, akkor most könnyebb dolgunk lenne. Ezért most csak odamegyünk és beleadunk mindent."

Mohamed Salah két gólt is szerzett volt klubja ellen.

"Salah remek játékos és ha sikerült üres területre futnia, akkor nagyon nehéz már megállítani, mert a gyorsasága mellett roppant technikás is."

"Seydou Keita is nagyon jól játszott, kitette a pályára minden tapasztalatát és nagyon jó meccse volt az esti. Ő fogta többek között Ilicicet, Borja Valerót és Bernardeschit is, a Fiorentina azon három emberét, akik az első harmadban helyezkednek el. Kivételesen tisztogatott és ezzel nagyon jól megvédte a védelmünket."

"A Fiorentina aztán feltolta Marcos Alonsot irányítónak, mi pedig megpróbáltuk megállítani azt, hogy lehetőségük legyen a mi tizenhatosunkra befutni. Azzal, hogy mi is beszorítottuk őket, elég sokat birtokoltuk a labdát és ha kellett olyan játékosokkal kontráztunk, mint El Shaarawy és Salah."

"Arra kényszerítettük a Fiorentinát, hogy az egy az egy elleni játékát nagy területeken csinálja meg, így nem tudtak sokszor visszazárni időben. Ebben a szezonban a Fiorentina mindenki ellen megmutatta, hogy milyen jó csapat, nekünk most sikerült megakadályozni őket abban, hogy a saját játékukat játsszák. Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Borja Valero elvesztése sokat gyengített rajtuk."

Francesco Totti csereként állt be és egy szabadrúgásból eltalálta a kapufát.

"Nagyon jól szállt be, sajnos nem volt szerencséje a szabadrúgásnál."

Spalletti irányítása alatt szárnyalni kezdett a Roma és csak sajnálni lehet, hogy nem előbb történt meg az edzőváltás.

"Egyszerre mindig csak egy apró lépést szabad megtenni, aztán egyre nagyobb teret nyerünk minden lépéssel és ha kicsit túlfeszítjük a húrt, akkor könnyen csapdába sétálhatunk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Fiorentina