Schick: Bizonyítani akarok

Schick: Bizonyítani akarok

A cseh játékos elismerte, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelte, de szeretne bizonyítani.

A játékos nyáron már úgy tűnt, hogy a Juventushoz igazol, azonban a torinói együttesnél nem ment át a kötelező orvosi vizsgálaton, így az átigazolásból nem lett semmi, majd ezt követően került a Romához.

"Nyilvánvaló, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy elképzeltem."- ismerte el az újságíróknak a csatár a cseh edzőtáborban.

"Nem számítottam erre a sok sérülésre, de most a legjobb tudásom szerint azon vagyok, hogy egészséges maradjak, és egyáltalán nem aggódom semmi miatt. Nem keresek kifogásokat, de az elején volt ugye a szívproblémám, emiatt nem tudtam végigcsinálni a felkészülést, majd azonnal belevetettem magam a szezonba, és jöttek az izomproblémák."

"Nem éppen a legjobban sikerült kezdés volt, de be fogom bizonyítani, hogy elég jó vagyok a Romához. Tudom, hogy vissza kell fizetnem azt a bizalmat, amit kaptam a klubtól."

"A dolgok most már jobb irányba tartanak, teljesen az ellenkezője történik annak, ami a nyáron történt. Lehet, hogy túlságosan elsiettem a dolgokat, lassabbnak kellett volna lennem, de alig vártam, hogy játszhassak. Bár még nem álltam készen, és az izomzatom sem volt elég felkészült."

"Egyáltalán nem gondolok arra, hogy távoznom kéne, mert még itt akarom bebizonyítani, hogy jó játékos vagyok. Nem kezdtem túl jól az évet, de nem kizárt, hogy totálisan másképpen fogom befejezni. Nagyon sok meccs van még hátra."

"Nem volt egyszerű szembenézni bizonyos helyzetekkel először, teljesen új kihívások voltak ezek nekem. Nem akarok hazudni, nem volt könnyű, de most már egy ideje 100%-os állapotban tudok edzeni, és biztos vagyok abban, hogy hamarosan újra gólokat fogok szerezni."

"Szükségem van még egy kis önbizalomra, ez egyértelmű, de nem hinném, hogy amúgy nincs megfelelő önbizalmam. A Roma remek klub, az egyik legnagyobb Olaszországban, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 8 között vagyunk."

"Nem számítottam arra, hogy Rómában ennyire imádják a focit. Nagyon várom a Barcelona elleni meccseket, és szerencsére minden esélyem meglesz arra, hogy pályára léphessek. Minden azon múlik, hogy hogyan edzek és játszom."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Schick, interjú