Schick a Liverpoolnak is gólt lőne

Schick a Liverpoolnak is gólt lőne

A cseh támadó átlendülve a sérülésein, most már szeretne a Bajnokok Ligájában is gólt szerezni.

Schick számára nem a legjobban kezdődött az idei szezon, azonban mostanra túllépve a sérülésein egyre jobb formába lendül, és legutóbb is gólt szerzett. A Roma holnap a Liverpoolt fogadja, és Schick góljaira is szükség lesz ahhoz, hogy ledolgozza háromgólos hátrányát.

"Ahogy a Barca ellen, most is csodálatos légkör várható. A Liverpool ellen sokkal nehezebb lesz, ha egyáltalán nem lehetetlen."- mondta Schick a meccs előtti hivatalos programban.

"Az első meccs végén láttuk, hogy a védekezésben nem annyira erősek, mint a támadásban. Szerintem hazai pályán lesz lehetőségünk 3 gólt szerezni. Félelem nélkül kell kimennünk a pályára, és igazi küzdőszellemmel, bátran kell harcolni."

Nem kizárt, hogy a támadó kezdő lesz holnap, miután mind a két legutóbbi bajnokiján eredményes volt.

"Remélem, hogy a nehéz időszakon már sikerült túllépnem, és örülök annak, hogy gólokat tudtam szerezni. Sokkal jobban érzem magam, szeretném ezt a formát tartani, és folytatni a gólszerzést."

"Talán igaza volt a mesternek, és tényeg csak egy, vagy két gólra volt szükségem, hiszen sokkal nyugodtabb vagyok. Nagyon keményen dolgoztam, és az élességemmel a gólok is megjöttek."

"A mester tényleg remek ember, nagyon sokat beszélgettünk, nekem pedig nagyon fontos, hogy megbeszélhessem vele a dolgokat. Még egyszer köszönöm a belém vetett bizalmát."

"A legnagyobb gondom a sok sérülés volt, hiszen amikor sérült vagy, semmit nem tudsz csinálni, csak gyógytornára járni, a pályára nem mehetsz, és a csapattársaimtól is távol vagyok. Nehéz időszak volt. Most már boldog vagyok, mert a nehezén túlvagyok."

Legutóbb a Chievo ellen Patrik és Edin is gólt szereztek, először, hogy együtt kezdtek.

"Igen, egyre jobban megértjük egymást, a Chievo ellen mindketten betaláltunk, ez pedig a kettőnk játékára nagyon hatással volt. Edinnel csehül beszélünk, mert ő 10 évvel ezelőtt Csehországban játszott, és nagyon jól beszéli a nyelvet. A pályán és az öltözőben is cseh nyelven beszélünk."

A fiatal támadónak ez az első éve az olasz fővárosban.

"Mielőtt Rómába költöztem, nem is gontoltam, hogy ilyen csodálatos város. Imádom a szurkolók szenvedélyét a pályán, és azon kívül is. Hatalmas meglepetés volt ezt megtapasztalni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Schick, Liverpool, Bajnokok Ligája