Roma - Juventus előzetes

Roma - Juventus előzetes

Elérkeztünk a bajnokság végső, sorsdöntő szakaszába

A feladat adott, a feladat megoldásához

mindenkinek sok sikert kívánok!


Kötelező győzelem. Szinte megszámlálhatatlanul sok indokot tudnék felsorolni, hogy ezen a vasárnap esti rangadón miért kell minden áron győznünk. Vannak köztünk olyan egyértelmű okok, mint a történelmi rivalizálás vagy az, hogy a hátunk mögül érkező Nápoly már olyan közel került hozzánk, hogy fagyos leheletüket tarkónkon érezhetjük. Nem engedhetjük meg az északi tartományok hordáinak, hogy a saját városunkban, az Olimpico számunkra oly’ dicső gyepszőnyegén ünnepeljék legújabb bajnoki címüket. Persze még a legfanatikusabb Roma szurkolók sem tagadhatják, hogy a Juventus jelen pillanatban kiemelkedik az Olasz bajnokság csapatai közül. Most már évről-évre ők a legerősebbek, a bajnokság egyértelmű esélyesei; és már csak a matematikusok és az elvakult, hazardőr tippmixesek nem hajlandóak kijelenteni, hogy az idei évben is a zebrák a Serie A bajnokai.

De most nem is erről szól a történet. Küzdenünk kell, a becsületért, a csapatért, a klub jövőéért. A tavaly augusztusi, Porto elleni -elbukott Bajnokok Ligája selejtező után- kevés ember van aki még ne tudná, hogy mit jelent a különbség a bajnoki 2. és 3. helyezés között. Az ezüstérem nem csak szebben csillog, de automatikus Bajnokok Ligája csoportkört jelent. Ezzel szemben a bronz azt jelentené, hogy ismételten a nyár végéig bizonytalanságban várhatnánk melyik európai kupasorozatban játszhatunk a következő idényben. Arról már sokszor, sok helyen szó volt, hogy mekkora a presztízs és anyagi különbözet a két hadszíntér között. Ha meg akarjuk tartani legjobbjainkat és nemzetközi szinten is versenyképes játékosokkal akarjuk megerősíteni a keretünket, muszáj a legrangosabb sorozatban versengenünk. Arról pedig, hogy mekkora anyagi előnnyel jár az, ha jövőre a legjobbak között játszunk, íme egy összehasonlító ábra, hogy mennyit bevételünk volt tavaly a Bajnokok Ligájában és mennyi idén az Európa Ligában:

 

Az idei évben lényegében 50 Millió €-val kevesebb pénz folyt be a kasszába, csupán azért, mert mindössze a második számú kupasorozatban tudtunk pályára lépni. Halandók számára szinte felfoghatatlan mennyiségű pénz ez. Annyi, ami még egy Roma szintű klubnál is komoly költségvetési tétel. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy megint egy oda-vissza vágós selejtező meccs kétes kimenetelére bízzuk ennyi pénz sorsát. Főleg annak tudatában nem elfogadható a második hely elvesztése, hogy bár nehéz helyzetbe hoztuk saját magunkat a sok elhullajtott ponttal, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Három meccs van hátra, kilenc pontot kell szerezni és nincs „matekolás”, nincs „ha”. A feladat adott, már „csak" el kell végezni!

Vadásszuk le a prédát, lakjunk jól zebra hússal!

Forrás:

Címkék: AS Roma, Juventus, előzetes, zebra vadászat