Petrachi: Sokkal erősebben fogunk kikerülni a jelenlegi helyzetből

Petrachi: Sokkal erősebben fogunk kikerülni a jelenlegi helyzetből

A Roma sportigazgatója türelmet kér, mert szerinte a csapat sikeresen át fogja vészelni ezt a nehéz időszakot.

A tavalyi év végefelé a sok sérült ellenére a Roma játéka és eredményei bizakodásra adtak okot, azonban a 2020-as esztendő nem úgy kezdődött, ahogy arra számítottak, legutóbb pedig a Sassuolotól és a Bolognától is kikapott a csapat, így 3 pontos hátrányba került az Atalantával szemben.

A Roma sportigazgatója arra is kitért, hogy számára mindig világos volt, hogy az első év tele lesz hullámvölgyekkel, de a csapatnak mindene megvan ahhoz, hogy sikeresen kilábaljon ezekből a periódusokból.

"Már az első sajtótájékoztatómon elmondtam, hogy ez a szezon 'nulla' lesz a Roma számára. Hatalmas lelkesedéssel és alázattal jöttem ide, hogy megcsináljam azt, ami rám tartozik, és szerintem a 6 hónap alatt nagyon sok szép dolgot sikerült véghez vinni. A klub is maximálisan megbízott bennem, én pedig megpróbálom megváltoztatni azokat a dolgokat, amik tavaly nem működtek."

"A Romában igazi forradalom ment végbe, és szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogyg a nyáron 20 játékos távozott, míg 14 érekezett. Továbbá a Roma nem költött 70 milliót egy játékosra, ennyit 7 játékosra költöttünk."

"Az ilyen projekthez megértésre és nyugalomra van szükség mindenki részéről. Amikor forradalmak vannak, akkor bizonyos változások simán mennek végbe, mások pedig nem."

"Én folytatom az utam, mindent megteszek a Romáért elszántan és lelkesen, hogy sikerüljön megvalósítanom azokat az elképzeléseket, amiket én a futballról gondolok, és hogy elérjem azokat a dolgokat, amiket tőlem kértek. Nem tudom, hogy képes leszek-e rá, de mindent megteszek érte."

"Tisztában vagyok azzal, hogy nehéz időszakon megyünk keresztül, ahol kicsit vesztettünk a hangulatból. Talán a derbin mutatott játék kicsit többet hitetett el magunkról. Ha ez a csapat úgy játszik, ahogy ott is, akkor nincs kitől félnie, de ha nincs meg ez a határozottság, akkor az egész semmit nem ér."

"Fonseca stílusa az agresszivitásra, a labda gyors visszaszerzésére épül - és ha mindenki a szerepkörének megfelelő feladatot végzi támadásban, akkor a dolgok úgy fognak alakulni, ahogy a Lazio ellen, akik a szezon legrosszabb mérkőzését játszották ellenünk, mert mi ezt tettük lehetővé számukra."

"A Sampdoria, a Torino, a Sassuolo és a Bologna ellen rossz volt a csapat hozzáállása. Ezen dolgoznunk kell, ezzel tisztában vagyunk. Jobban kell teljesítenünk, és hiszek abban, hogy tudunk is ennél jobban játszani, ha megfelelő alázattal tesszük."

"Elkezdtünk felépíteni valamit, fiatal játékosokat igazoltunk, de még beletelik egy kis időbe, mire ennek a jutalmát élvezni tudjuk. Ez a csapat minden vasárnap 11 játékosból 6 újjal játszik, ilyen semelyik másik olasz csapatnál nincs. Nyilvánvaló, hogy időre van szükség, hiszen fiatal a csapat, akik még csak most ismerkednek egymással."

"Bíztam benne, hogy ez a nehéz időszak nem fog eljönni, de eljött. Most megfelelő alázattal és harci szellemmel kell szembenézni vele."

"Talán a legjobb Romát akkor láthattuk, amikor rengeteg akadály és sérülés volt előttünk. Biztos vagyok abban, hogy ez a csapat, amelyikre a karácsonyi szünet előtt büszkék lehettünk, újra ugyanazt a szenvedélyt, és karaktert fogja mutatni. Mindent megteszek azért, hogy a játékosok megértsék mennyire fontos ezt a szenvedélyt kimutatni, mert a szurkolók is látni akarják."

"Én nagyon hiszek ebben a csapatban, és ahogy 6 hónappal ezelőtt is, most is kis türelmet kérek, mert hiszek abban, hogy ez a csapat értékes. Sok fiatal játékosunk van, akiknél még sok a hullámvölgy. Én nem vásároltam játékosokat 70 millió euróért, de próbálok felépíteni valamit, ami 3 éven belül érhet fel a csúcsra."

"Nem vagyunk messze a BL-t érő helyektől, mindössze 3 pont a lemaradásunk, és vasárnap nagyon nagy meccs vár ránk, ahol úgy kell majd pályára lépnünk, mintha döntőt játszanánk. Nagyon jó teljesítményre lesz szükségünk, és mindazt a küzdőszellemet kell majd látnunk, amit eddig a játékosok szemében is láttam."

"Biztos vagyok benne, hogy túljutunk ezen a nehéz időszakon, ráadásul sokkal erősebben, mint előtte."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Petrachi, interjú