Perotti: Meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek

Perotti: Meg kell mutatnunk, hogy mire vagyunk képesek

A Radio Marca-nak adott rövid interjúban Diego Perotti elmondta, a csapat szeretné megmutatni a BL-ben, hogy mire képes.

Kedd este a spanyol Atletico Madridot fogadja a Roma a Bajnokok Ligája csoportkörének első meccsén. Az argentin játékos úgy véli, a rangos kupasorozat jó teszt lesz a csapat számára és reméli, hogy sikerül megmutatniuk, hogy mire képesek.

"Az utolsó pillanatban jutottunk be a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A BL-ben játszani teljesen más, itt sokkal erősebb és határozottabb leszel, de ugyanez elmondható a szurkolókról is, kivált amikor hallod, ahogy a sorozat himnuszát éneklik a meccs előtt."- kezdte Perotti.

"Reméljük, hogy jól fogunk szerepelni. Tavaly az Európa Liga jutott nekünk, most viszont újra itt vagyunk a Bajnokok Ligájában, ahol egy igen nehéz csoportba kerültünk. Keményen meg kell majd küzdenünk, de ez a BL, itt bizony meg kell mutatnunk, és reméljük sikerülni is fog, hogy milyen szinten vagyunk."

Forrás: romapress.net

Címkék: AS Roma, Perotti, Bajnokok Ligája, Atletico Madrid