Perotti: A Totti ügy túlságosan fel lett fújva

Perotti: A Totti ügy túlságosan fel lett fújva

Diego Perotti szerint a Totti ügy túlságosan fel lett fújva, de szerinte nem volt különösebb hatással a csapatra.

Perotti januárban érkezett a Genoa csapatától és rögtön Spalletti egyik legmegbízhatóbb játékosa lett az egyre jobb formába lendülő Romában.

"Mielőtt a Romához jöttem, hallottam, hogy volt ajánlatom a Milantól, az Intertől és a Napolitól is. Roberto Mancini még fel is hívott és elmondta, hogy nagyon érdeklődnek irántam és nagyon szeretnének leigazolni, de előbb el kell adniuk valakit."- nyilatkozta Perotti a Goal.com-nak.

"Aztán a nyáron senkitől nem hallottam semmit és akkor minden be is fejeződött ennyivel. A Romához nagyon gyorsan kerültem, a Fiorentina ellen még játszottam a Genoában, a meccs után lezuhanyoztam és közölték velem, hogy azonnal mennem kell a fővárosba. A feleségem összepakolt pár cuccot nekem, amit a repülőtér fürdőjében cseréltem át. Vasárnap este érkeztem Rómába és kedden már pályára is léptem. Szerencsére minden jól ment és nyertünk 2:0-ra."

"Lehet, hogy közhelynek tűnik, de nagyon meglepett voltam akkor, amikor egy olyan legendával edzhettem együtt, mint Totti. Azonnal rájössz, hogy miért van a futballban már olyan régóta. Ő a csapat és a város bálványa és meg is érdemli ezt a státuszt."

"Mohamed Salah is nagyon meglepett, egyszerűen borzasztóan gyors a labdával, egyedül Jesus Navas volt az, akit ismertem még és hasonlóan gyors volt."

Totti és Spalletti kapcsolata nem kezdődött valami jól, a tar mester a Palermo elleni keretből ki is hagyta.

"Az eset egyáltalán nem volt hatással a csapat dinamikájára, az egészet a média fújta fel, pedig egy ilyen dolog a Románál egy ilyen játékossal teljesen normális."

"A posztom egy hamis kilences lenne? A Genoában játszottam párszor azon a poszton és nem volt vele gondom. Viszont inkább ballábas szélső vagyok és igazából ott szeretek kezdeni. Az edző meg is mondta előre, hogy mi lesz a szerepem, mert Edin Dzeko sérült és egyáltalán nem volt problámám a poszttal. Sőt, nagyon boldog vagyok."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Perotti