Paredes meg akarja mutatni Spallettinek, hogy mit tud

Paredes meg akarja mutatni Spallettinek, hogy mit tud

Leandro Paredes úgy véli, jól válaszolt Spalletti azon kísérletére, miszerint a felkészülés során közvetlenül a védő négyes előtt játszatta a játékost.

Az argentin játékos tavaly ott szerepelt az Empoliban és elismerte, mostanra már sokkal kényelmesebben érzi magát azon a poszton és megpróbálja megmutatni Spallettinek, hogy érdemes vele számolni.

"Spalletti kipróbált közvetlenül a védelem előtt, ahol tavaly az Empoliban is játszottam. A tavalyi volt az első év, hogy ott szerepeltem, de rögtön tetszett és remélem, hogy tudom folytatni majd."- mondta a hétfői edzés után a játékos.

Hogy halad a munka a felkészülési időszakban?

"Nagyon jól dolgozunk, próbáljuk javítani a fizikai állóképességünket és növelni a taktikai tudásunkat. Visszatértek a játékosok a válogatottakból, most már együtt vagyunk mindannyian és csak a munkára koncentrálunk."

Az edzések után nagyon sokat gyakoroltad a szabadrúgásokat itt Bostonban. Hogy megy?

"Elég jól. Az edző kérte, hogy rúgjak párat, én pedig szeretek szabadrúgásokat rúgni, így nekiálltam gyakorolni. Manuel Iturbe, Stephan El Shaarawy és én is azon vagyunk, hogy javítsunk a technikánkon."

Nagyon sokat beszélnek a jövődről...

"Mit tudok mondani? A Roma játékosa vagyok és ez az egyetlen, ami most foglalkoztat."

Hogy látod a közelgő bajnoki szezont, hogy a Juventus nagyon megerősítette a keretét?

"Szerintem a Romának is erős a kerete. Csak keményen kell dolgozunk, fejlődni minden nap, csak így juthatunk előre."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Paredes