Pallotta: Nem volt más választásunk

Pallotta: Nem volt más választásunk

A Roma elnökét sokan kritizálják azért, mert a klub szupermarketként üzemel, azonban Pallotta szerint ez nem így van.

A Roma évről évre kénytelen megválni a legjobb játékosaitól, 2016 nyarán Pjanic távozott a rivális Juventushoz, majd tavaly nyáron Mohamed Salah igazolt a Liverpoolhoz.

"A dolgok nem ennyire egyszerűek, hogy egy játékos eligazol, vagy mi eladjuk. Hadd mondjak egy példát. Engem nagyon zavar, hogy az emberek azt mondják a Romáról, hogy ez egy szupermarket."- jegyezte meg a klub elnöke a Sirius XM rádiónak adott interjúban.

"De ha jobban belegondolunk, akkor Pjanicnak volt a szerződésében egy kivásárlási záradék, és mennie kellett. Salahot csábította a Premier League, elmondta, hogy menni akar, ráadásul a szerződéséből már nem volt sok, szóval nem volt más lehetőségünk."

"Vannak olyan dolgok, amik a színfalak mögött zajlanak, és amikről az emberek nem tudnak, mikor a játékosok távozni akarnak, vagy egyszerűen vannak olyan dolgok, amiket meg kell tennünk. Szó sincs arról, hogy el akarjuk őket adni."

A Roma tavaly áprilisban megszerezte Monchit, a Sevilla volt sportigazgatóját, és a spanyol szakember kezdi átalakítani a klub átigazolási stratégiáját.

"Hagytam neki időt beilleszkedni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Róma nem a legegyszerűbb hely, ráadásul itt a média is megnehezíti az ember dolgát, ez pedig számára még szokatlan volt."

"Tavaly anélkül érkezett ide, hogy sok időt töltött volna el az átigazolási piacon. Rengeteg dolgot tisztáznunk kellett, majd a saját eljárásait elkezdeni megvalósítani, ami viszont időigényes volt."

"Sajnos néhány sérüléssel nem volt szerencsénk sem, habár Aleksandar Kolarovnak remekül sikerül ez a szezon, és végre Cengiz Ünder is elkezdett igazán jól játszani."

"Ünder zárolva van azzal, hogy 5 éves szerződése van, ugyanez a helyzet Alissonnal. Én az első naptól kezdve, hogy hozzánk igazolt, a rajongója vagyok, és végül most már meg is tudja mutatni, hogy mennyire jó kapus. Szerintem Patrik Schick is hamarosan nagyon fontos és hasznos tagja lesz a csapatnak."

"Monchinak rengeteg problémával kell megküzdenie, amiket a Pénzügyi Fair Play okoz, és még mindig van egy csomó rendetlenség régről. Rengeteg munka van még hátra, de számos olyan elemet azonosítottunk, amitől a csapat a következő 5 évben jobb lesz. Valószínűleg kicsit meglepődött az első 3-4 hónapban, hogy nem tud mindent azonnal elintézni, de nagyon őszinte a kapcsolatunk."

A Roma viszont eddig remekül szerepel a Bajnokok Ligája idei kiírásában, hiszen már a legjobb 8 között van, azonban ott nagyon nehéz feladat vár rá, miután a Barcelona ellen kellene kiharcolnia a továbbjutást.

"Én nem is lehettem volna boldogabb a sorsolással, mert szerintem bárkivel képesek vagyunk komoly meccset játszani. Ez volt a Chelsea-vel, az Atletico Madriddal, és a Sahtarral is."

"Én eléggé magabiztos vagyok, persze egyértelmű, hogy a Barca egy hihetetlen csapat, tele hihetetlenül jó játékossal, és nem csak Messit érdemes kiemelni."

"Innentől kezdve a szezon végéig minden meccs nagyon fontos a Bajnokok Ligáját érő helyezések szempontjából, ezért nem szeretném, ha csak a Barcelona elleni meccsre figyelnénk."

"Nagyon sokan küldték üzenetben nekem, hogy a Barca elleni meccsünk olyan lesz, mint Dávid és Góliát harca, de én nem úgy tekintek a játékosaimra, mint akik kevesebbek a Barca játékosainál."

"Bárki is játszik majd, csak 90 percet kell játszania, és nem szabad hagyni, hogy a katalán együttes kihasználja a hibákat. Szerintem a srácok felkészültek."

Évekig tartó jogi csatározások után (elutasítások, fellebbezések, változtatás a terveken) végre úgy néz ki, hogy a Stadio della Roma projekt végül jó úton van.

"Halad az ügy. Még van pár véglegesítendő dolog, de mindenbe beleegyeztek és mindent jóváhagytak. Most a célunk az, hogy a következő 6 hónapban megteremtsük a pénzügyi alapokat, de ha minden jól megy, akkor az év vége előtt elkezdhetjük az alapozást. Ahhoz, hogy a stadion és az azt körülvevő szórakoztató komplexum is felépüljön, nagyjából 26-28 hónapra lesz szükség."

"Ajánlatot tettünk a Colosseumra is, de nem sikerült megállapodnunk."- mondta nevetve a klub elnöke.

"Nem vettem észre, hogy mennyire fontos ez a hely, és bár a Colosseum hatalmas, a mi stadionunk nem férne bele."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Pallotta, Stadio della Roma