Pallotta: Három év kell az új stadionhoz

Pallotta: Három év kell az új stadionhoz

A klub elnöke elmondta, legalább három év kell majd az új stadion felépítéséhez.

"Az amerikai stadionok és arénák sokkal jobbak, mint az európai futball stadionok."- kezdte Pallotta.

"Rómában abban a Stadio Olimpicóban játssza a csapat a meccseit, amelyik 1960-ban épült és 80.000 embert képes befogadni, viszont van futópálya, ezért elég távol van a lelátó a pályától."

"Az első dolog, amit a klub megvásárlását követően eldöntöttünk az volt, hogy új stadiont építünk, ami csak a sajátunk és megfelel a legmagasabb színvonalnak is. 6 héten belül elkészül a végleges tervrajz és reméljük, hogy 6 hónapon belül megszületik a döntés és elkezdődhetnek az építkezések."

"Körülbelül 26 hónapot vesz majd igénybe az építkezés. Teljes mértékben magánfinanszírozású lesz az egész, sem Rómától, sem Olaszországtól nem fogunk pénzt kérni. Róma pályázik a 2024-es olimpiára és plusz egy stadion csak jól jön majd."

"Nagyon sok dolog lesz a stadion körül, hiszen nagyon szép környezetben épül majd fel és lesz egy irodai rész is, ami 3 éven belül épül majd fel. Amikor ezek elkészülnek, akkor remek jövedelmet fognak biztosítani."

"Emellett kb. 300 millió euró értékben fogunk közmunkát teremteni. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a városnak kell segítenie és kihasználni a közmunkát ehhez a projekthez."

Pallotta elismerte azt is, hogy a marketinget illetően bevezetett némi változást.

"Elmesélek egy történetet: Körülbelül 4 évvel ezelőtt, amikor megvettem a klubot megnéztem, hogy miként bánnak a marketinggel, a jegyeladásokkal és az ajándéktárgyakkal. Nagyon meglepett, hogy ezt a három csoportot nem együtt kezelték, aztán elmentem pár európai klubhoz, hogy megnézzem ők miként csinálják."

"Beszéltem valakivel, aki elmondta, hogy 600 millió szurkolójuk van világszerte. Mondtam neki, hogy adja meg ezeknek a szurkolóknak a nevüket, telefonszámukat és e-mail címüket, mire azt válaszolta, hogy 'Micsoda? Ezek nincsenek meg.', ezért gúnyosan azt mondtam neki, hogy a Romának pedig 1 milliárd szurkolója van..."

"Létrehoztunk egy olyan rendszert, amit az NBA-ben és a baseballban használnak, ami megengedi, hogy ez a három részleg folyamatosan kommunikáljon egymással."

"Amikor valaki jegyet vesz, akkor nagyon sok dolgot megtudunk róla még akkor is, ha nem bérletes, hanem csak 1 meccsre szól a jegye. Tudjuk, hogy van 3 gyermeke, hogy milyen pólót vett és így tovább. Minden információt a Facebook-ról, Twitter-ről és a többiről szedünk össze egy rendszerbe és így sokkal célzottabb ajánlatot tudunk adni."

"Rómában nagyon nehéz jegyet eladni, mert nem tudsz csak úgy odamenni a pénztárhoz és azt mondani, hogy egy jegyet szeretnék. Itt legalább 1 napba telik, mire jegyhez jutsz különféle dokumentumok segítségével."

"Együtt dolgozunk az AEG-vel, ami azon dolgozik, hogy új jegyeladási formát valósítson meg Olaszországban, ami hozzásegít majd bennünket ahhoz, hogy könnyebben adhassuk el a jegyet a szurkolóinknak. Jelenleg teszt fázisban van a dolog és reméljük, hogy a következő szezonra élesben is elindulhat majd."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Pallotta, Stadio della Roma