Nainggolan: A Roma jobb, mint a Chelsea

Nainggolan: A Roma jobb, mint a Chelsea

A belga játékos elárulta, a mérkőzés közben úgy érezték, jobbak a Chelsea-nél.

A Roma remek mérkőzésen 3:3-as döntetlent játszott az angol bajnok Chelsea otthonában úgy, hogy 2:0-ról fordította meg a meccset.

"Szerintem remek teljesítményt nyújtottunk, és elég rossz volt bekapni a harmadik, egyenlítő góljukat, mert úgy éreztük, jobbak vagyunk náluk. Egy kicsit jobban meg kellett volna tartanunk a vezetésünket. Ettől függetlenül ez egy értékes pont."- mondta a meccs után a játékos a Mediaset Premium-nak.

"Sajnos túl könnyen eladtuk a labdát néha, majd eléggé elkerülhető gólokat kaptunk, és az is biztos, hogy bizonyos dolgokat jobban is csinálhattunk volna. Ettől függetlenül sok helyzetünk volt, és jobbak voltunk a Chelsea-nél."

"Kikaptunk a Napolitól, pedig ott is egyenlíthettünk volna, ezért megpróbáltunk annak a meccsnek a második félidei játékára alapozva támadni az angolokat az elejétől fogva. Mindent kiadtunk magunkból, megérdemeltük volna a győzelmet."

Nainggolan a nyáron a Chelsea egyik fő célpontja volt állítólag, de végül maradt az olasz csapatnál.

"Mindig tudtam, hogy mit akarok. Szerintem a Romával nyerni felejthetetlen érzés lenne. Azért maradtam, mert jól érzem magam itt, nagyon sokat kaptam ettől a klubtól, és szeretnék visszaadni valamennyit. Elég ritkán váltottam klubot a pályafutásom során, ezért sem éreztem szükségességét a távozásnak."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Nainggolan, Chelsea, Bajnokok Ligája