Monchi: A Roma mindent megtett Mahrez megszerzése érdekében

Monchi: A Roma mindent megtett Mahrez megszerzése érdekében

A spanyol szakember kijelentette, a Roma mindent megtett annak érdekében, hogy leigazolják az algériai játékost.

A fővárosi együttes két ajánlatot is adott a Leicester Citynek Mahrezzel kapcsolatban, azonban az angol együttes mindkettőt visszautasította, így a Roma nagy valószínűséggel más lehetőség után néz.

"Alapvetően optimista természetű vagyok, de az igazság az, hogy a Roma minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy leigazolja Mahrezt."- jegyezte meg Monchi Gregoire Defrel bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

"Ő lehetett volna a Roma történelmének legdrágább játékosa, de eddig a pillanatig nem kaptunk semmiféle visszajelzést az angol csapattól."

"Az ajánlatunk tisztességes és komoly volt, de Mahrez nem a fő prioritásunk, mert megtettünk mindent, de most már más lehetőség után kell néznünk."

"Hogy tudnánk-e még növelni az ajánlatunkon? Én elégedett vagyok azzal, amit a klub megtett a játékos leigazolása érdekében. Nem hiszem, hogy bármelyik másik klub többet fog érte 30 milliónál ajánlani, mint ahogy a Roma tette."

"A játékos is nyilvánosan kifejezte, hogy mit szeretne, de jelen esetben tiszteletben kell tartanunk a klubja döntését. Végül úgyis megoldódik majd az ügy és kiderül, hogy a Leicesternek szándékában van-e eladni a játékost, vagy sem."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Mahrez, Monchi