Kolarov: Mentálisan az eddiginél is erősebbnek kell lennünk

Kolarov: Mentálisan az eddiginél is erősebbnek kell lennünk

A szerb játékos szerint a csapatnak az eddigieknél is erősebbnek kell lennie mentálisan, hogy sikerüljön visszatalálnia a helyes útra.

Kolarov azon Roma játékosok egyike, akik megbízható, és végig jó teljesítményt nyújtottak az eddigi szezon során, de a védő elismerte, sokkal boldogabb lenne, ha a csapatnak több pontja lenne.

"A játékosok és az edző nagyon sokat segítettek, habár annyi előnyöm már volt, hogy ismertem az olasz futballt, és a nyelvet, így sokkal könnyebb volt megszoknom az öltözői hangulatot."- kezdte Kolarov a Sky Sport Italia-nak adott interjúban.

"Elégedett vagyok a saját statisztikáimmal eddig, de sokkal boldogabb lennék, ha a csapatnak 4-5 ponttal többje lenne."

Az Interről...

"Az Inter remek csapat, ezért is nyitott szemmel kell játszanunk a San Siróban. Ami a dolgok mentális oldalát illeti, az utóbbi meccseken ezen a területen hiányzott valami, most viszont mindenkitől remek teljesítményt várok. Az első meccsen 1:0-ra vezettünk, majd annak ellenére, hogy uraltuk a mérkőzést, nem sikerült megszereznünk a második gólt, majd ők szereztek hármat. Vasárnap választ kell adnunk arra a meccsre."

"Vagyunk olyan erősek, mint ők, de végig, az egész 90 perc során koncentrálnunk kell, minden labda fontos. Nagyon oda kell figyelnünk a részletekre, mert az Inter tele van remek játékosokkal."

Mauro Icardiról...

"Az Inter nem csak Icardi, vannak még más jó játékosaik is, különben nem lenne ott a csapat, ahol van. Én inkább a saját csapattársaimmal és magammal foglalkozom, mert megpróbálok mindent megtenni azért, hogy segítsem a csapatom, aminek köszönhetően nyerni tudunk. Hogy ki a jobb Dzeko és Icardi közül? Én Dzekót sokkal jobban kedvelem."

A koncentrációról...

"Egészen 1 hónappal ezelőttig minden szempontból jól szerepeltünk: benne voltunk az első 4-ben, továbbjutottunk a BL csoportunkból. Csak a legutolsó 3 meccsen hiányzott valami. Az ilyen hullámvölgyek benne vannak a futballban, ezért mentálisan az eddigieknél is erősebbnek kell lennünk, sokkal erősebbnek. Persze rossz játékkal is lehet nyerni."

"Egy olyan csapat ellen, mint a Sassuolo, nyerni kell, akár 9, vagy 10 emberrel is, mert nem olyan erősek, mint mi. Ez az, amiben előre kell lépnünk, javulnunk kell, erre pedig tökéletes lesz a vasárnapi mérkőzés. Egy milánói győzelem mindent jobbá tenne."

Radja Nainggolanról...

"Ő nagyon fontos játékos a csapat számára. Tudja, hogy rosszul cselekedett, és nem hiszem, hogy újra megteszi majd. Radja remek játékos, és szerintem vasárnap két gól mindent elfeledtet majd."

A Bajnokok Ligájáról...

"Szeretnénk újra a Bajnokok Ligájában indulni, és az előttünk álló ellenfelek nagyon erősek, de a legjobb négyben kell végeznünk, és amennyiben lehetőségünk van még jobb helyezésre, az csak jobb. Nekem nagyon fontos a BL, hiszen a legjobb sorozatról van szó. Mostanában voltak hibáink, de továbbra is versenyben vagyunk, és meggyőződésem, hogy a legjobb négyben végzünk majd."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Kolarov, interjú