Hivatalos: Monchi az új sportigazgató

Hivatalos: Monchi az új sportigazgató

A klub hivatalos közleményben jelentette be Ramon Rodriguez Verdejo, azaz Monchi szerződtetését, mint sportigazgató.

A spanyol szakember 4 éves szerződést kötött a Romával - ami később akár 5 is lehet - és az aláírást követően azonnal munkához lát.

"A magam és az egész AS Roma csapat nevében üdvözöljük Monchit a családunkban és hosszú, gyümölcsöző kapcsolatban reménykedve most egy teljesen új időszak kezdődik a klub életében."- mondta James Pallotta.

"Ezzel a szerződtetéssel nem is lehetnék boldogabb, hiszen Monchit széles körben a világ labdarúgásának egyik legjobb elméjének tekintik a szakmájában."

Monchi egész profi pályafutását a Sevillánál töltötte, még az ifjúsági csapatban nevelkedett, majd 1990-től 1999-ig a felnőtt csapat tagja volt.

A visszavonulását követően a klub vezetőségében kapott szerepet 2000-ben, majd nem sokkal később lett a Sevilla sportigazgatója.

A 17 év alatt a klub 5 alkalommal nyerte meg az Európa Ligát (és az elődjét, az UEFA kupát), kétszer volt spanyol kupagyőztes, valamint 1-1 alkalommal a spanyol és az európai szuperkupát is elhódította.

"Szeretném megköszönni a Roma elnökének, James Pallottának és a klub vezető csapatának, hogy megkaphattam ezt a lehetőséget. Ez egy nagyon izgalmas projekt és alig várom, hogy hosszú évekig kiszolgáljam a szurkolókat, a stábot és a játékosokat ebben az ikonikus klubban."- jegyezte meg Monchi.

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Monchi