Gonalons sokáig a Roma játékosa lesz

Gonalons sokáig a Roma játékosa lesz

A játékos menedzsere biztos benne, hogy Gonalons sokáig a Roma játékosa lesz.

Annak ellenére, hogy a francia középpályás mindössze 11 alkalommal lépett pályára a Roma színeiben ebben az idényben, Frederic Guerra biztos benne, hogy Gonalons még hosszú ideig a Roma játékosa lesz. A menedzser a kevés lehetőséget a sérülésnek tudja be, és annak, hogy a játékos nehezen szokta meg az új életet Olaszországban.

"Maxime továbbra is szerepel a Roma terveiben, Di Francesco is számol vele."- nyilatkozta a menedzser a Rete Sport-nak.

"Ma visszatér a csapathoz és megkezdi az edzéseket a többiekkel, így innentől újra a csapat segítségére lesz majd."

"A szezon első felében voltak gondjai a beilleszkedéssel, de most már megszokta a környezetet és készen áll. Az első év mindig nehéz, főleg egy olyan városban, mint Róma."

"Már eddig is nagyon sok jó dolgot csinált, olaszul tanult, és sokat fejlődött a kommunikációja. Sokat dolgozott a nyelvi készségek fejlesztésén, szóval most már amennyire csak lehet, beilleszkedett a csapatba."

"Hogy itt lesz-e a következő szezonban? Természetesen! Semmi negatív visszajelzést nem kaptunk a klubtól. Emiatt pedig a játékos szeretné sokáig a Roma mezét viselni."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Gonalons