Gandini: A Barcelona elleni meccsek felejthetetlen események lesznek

Gandini: A Barcelona elleni meccsek felejthetetlen események lesznek

A Roma vezérigazgatója egy olasz rádióállomásnak adott interjúban beszélt a Barcelona elleni mérkőzésekről, és a klub jelenlegi helyzetéről.

A szezon kezdi elérni a csúcspontját - lehetséges a Barcelona legyőzése?

"Nagyon örülünk annak, hogy ennyire messzire jutottunk egy igen nehéz sorozatban. A BL ezen szakaszában nagyon régen nem járt már a klub. Olyan mérkőzést fogunk játszani, amiről sokan csak álmondnak, hogy részt tudnak venni rajta. Nagyon boldogok vagyunk, hogy az elődöntőbe jutásért Barcelonában játszhatunk. A futballban nincs garantált eredmény. Izgalmas meccsek várnak ránk tele szenvedéllyel, ahol mindent bele fogunk adni, amink van. Ezek azok a meccsek, amikért az egész szezon megéri."

Lassan kilábalva a hullánvölgyből, a legjobb időpontban találkozik a Roma a Barcelonával?

"Ebben a szezonban egyértelműen voltak felejthetetlen pillanatok. Szerintem az, hogy továbbjutottunk a csoportunkból, kicsit kivett belőlünk, aminek a levét decemberben és a karácsonyi időszakban ittuk meg. De sikerült visszakapaszkodnunk. Nyugodtak maradtunk, és azok a döntések, amiket meghoztunk, mind helyesnek bizonyultak. Jelenleg a várakozásaink szerint alakul a szezon, habár kicsit messze vagyunk az első két helyezettől, akik félelmetes tempót diktálnak. A szezon 3 fő céljából 2 még mindig él: bejutni a jövő évi Bajnokok Ligája sorozatba, és állni a jelenlegi sorozatban."

Elfogadna egy szűk vereséget a Nou Campban, hogy aztán legyen esélye a csapatnak a visszavágón? Mondjuk egy ukrajnai 2:1-es vereséghez hasonlót?

"Az első mérkőzés nagyon fontos lesz, főleg, ha sikerül gólt szereznünk, és olyan eredményt érünk el, amivel lesz esélyünk hazai pályán. A Barcelona remek csapat, de van egy olyan fantasztikus játékosuk Messi személyében, aki képes azonnal megváltoztatni a mérkőzést, amikor csak akarja."

Mire van még szükség az új stadionnal kapcsolatban? Hol tart most a klub fejlődése?

"A tervek szerint alakul, a bürokratikus folyamat halad előre, és várjuk, hogy megkapjuk a zöld utat a tender kiírására, valamint a munkálatok megkezdésére."

Tud nekünk időpontot mondani a munkák megkezdésére?

"Harmadik feleken és a közigazgatáson múlik, szóval nehéz időpontot mondani. Ennek ellenére magabiztosak vagyunk, hogy sikerül elkezdeni a munkákat 2018 végén."

"James Pallotta vezetésével a klub számos területen megerősödött. Szépen fejlődünk, és követve az elfogadott stratégiát látszik, hogy a csapat fontos szerepet játszik mind Olaszországban, mind Európában."

Mennyire fontos az, hogy Dzeko végül maradt januárban?

"Létfontosságú. A játékosnak volt egy lehetősége, amit megfontolt, végül úgy döntött, hogy marad.  A játékstílusunk szempontjából nagyon fontos játékos, ezt tegnap is láthattuk. Még akkor is, amikor nem szerez gólt, a játékunk vele sokkal teljesebb lesz."

Tervez a Roma újabb beruházásokat figyelembe véve azt, hogy a BL-ből komoly bevételre számíthat? Fog játékos távozni?

"Nincs értelme most ezekről a dolgokról beszélni. Egy elég komoly szezon végéhez közeledünk, szóval az átigazolási piac a legutolsó dolog, ami a fejünkben jár. Ez a csapat mindig változott annak érdekében, hogy fejlődjön - amit az eredmények és a teljesítmények igazolnak. A piac mindenki számára mindig változik. A legnagyobb klubok is változtatják a játékosaikat annak érdekében, hogy javuljanak, jobbak legyenek, nem csak a gazdasági dolgokról van szó. Minden klub megpróbál fejlődni."

Nagyon sokan szeretnék, ha Francesco Totti sokkal fontosabb szerepet töltene be a klubnál.

"Tottinak most is központi szerepe van. A szezon kezdete óta velünk dolgozik ebben az új pozícióban. Ez hatalmas változás annak, aki a pályát lecseréli az íróasztalra, ez sosem megy zökkenőmentesen. Időbe telik, komoly összpontosításra, és nyugalomra van szükség. Élvezzük a munkát vele, nagyon szoros a kötődése a csapattal, Di Francescóval és Moncival. Komolyan hozzájárul a csapat munkájához, és tanul folyamatosan a körülötte levőktől."

Ez az év átmeneti lesz Patrik Schicknek?

"Igen bonyolult volt a nyara, fizikális problémái voltak, nem tudott részt venni a Sampdoria felkészülésében, ezért rengeteg dolog volt, amivel szenvedett. Most már fejlődik, mi pedig mind a jelenben, mind a jövőt illetően számítunk rá. Di Francesco rendelkezésére áll. Nem könnyű szezon ez számára, de ezzel számoltunk előre. Senkinek nem lenne könnyű a Sampdoriától a Romára váltani."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Gandini, interjú