Eusebio Di Francesco válaszolt a szurkolók kérdéseire

Eusebio Di Francesco válaszolt a szurkolók kérdéseire

A Roma mestere vette a fáradtságot és időt nem sajnálva válaszolt a szurkolók kérdéseire.

1 hét és kezdődik az új bajnoki szezon, melynek a Roma új edzővel vág neki, így nem csoda, ha a szurkolók szerettek volna még többet megtudni Di Francescoról.

A hét elején a szurkolóknak lehetőségük volt kérdéseket feltenni a trénernek, aki készségesen válaszolt, a Roma pedig összegyűjtötte azokat.

Szia! Mindig bíztál abban, hogy egyszer visszatérsz a Romához és megpróbálod a csapatot sikerre vinni?

"Szerintem a megfelelő, helyes pályafutást jártam be eddig annak érdekében, hogy lehetőségem nyíljon annak a klubnak az irányítására, amelyik igen sokat jelent számomra. Megtiszteltetés a Romát irányítani, hiszen imádtam játékosként itt lenni és jó volt megélni a sikereket. Remélem, hogy most sikerül ugyanazt elérni majd, csak egy kicsit más pozícióban."

Mi változott azóta, mikor játékos voltál?

"Nagyon sok minden. Először is a szerepkör, amiben most itt vagyok teljesen más és ez azt jelenti, hogy minden aspektusból figyelnem kell a klubra. Játékosként hajlamos vagy csak arra figyelni, ami éppen körülötted zajlik. Szervezeti szempontól rengeteg dolog változott és mind jobb lett."

Melyik meccsre emlékszel szívesen vissza a játékos pályafutásodból?

"Az 1998-99-es derbi lesz az, ami 3:3-ra végződött. Előtte az utolsó 4 derbin kikaptunk és itt is 3:1-re vesztésre álltunk. Aztán szereztem egy gólt, amivel felpaprikázódott a csapat és sikerült egyenlíteni. Az egyenlítő találatot Francesco Totti szerezte. Ezt követően összeszedte magát a csapat és sokkal jobban szerepeltünk a derbiken. Azt a meccset sosem fogom elfelejteni."

Hol fogod használni Alessandro Florenzit?

"Neki van egy olyan fantasztikus tulajdonsága, hogy bárhol képes játszani és ehhez tud is alkalmazkodni. Én pedig megpróbálom kihasználni ezt a tehetségét. De persze attól függetlenül, hogy ki hol képes játszani, mindenkit a saját posztján szeretnék használni. Alessandro egy teljesen másfajta játékos. A következő hetekben kiértékelem a dolgokat."

Tanácsolsz valamit a fiatal játékosoknak?

"Csináljanak mindent szenvedéllyel és alázattal, valamint a képességeiktől eltekintve próbáljanak meg mindig fejlődni."

Mi a legszebb római emléked?

"Már említettem a gólomat a Lazio ellen, de azt hiszem a bajnoki címet sosem lehet elfelejteni még akkor sem, ha nem játszottam túl sokat, mert sokszor voltam sérült. Azért is felejthetetlen, mert a Roma nem nyert valami sok bajnoki címet és játékosként részese lenni az egyiknek egészen különleges dolog."

Mit gondolsz, az elmúlt 10 évben megváltozott a Serie A? Jobb, vagy rosszabb most?

"Amennyiben meghallgatod az előző generációt, akkor abból kiderül, hogy a Serie A rosszabb és rosszabb lesz. De én már 10-20 éve ezt hallgatom. Szerintem a futball fejlődik, nekünk pedig vele együtt kell fejlődnünk. Az olasz foci elveszített pár világklasszis játékost, de szépen lassan visszatérnek a bajnokságba. Szerintem egy terület van, amiben sokat fejlődtünk, az pedig a fiatalokkal való törődés, ez pedig jó az olasz focinak."

Mik a kezdeti céljaid a következő szezonra?

"Szeretném, ha erős rajtot vennénk, hogy a csapat kapjon személyiséget és nyerjünk meccseket, hiszen ez utóbbi számít igazán. Eközben azt is szeretném, ha kialakulna egyfajta lelkesedés a csapat körül, ami elsősorban rajtunk múlik, hogy sikerül-e elérni."

Mi a véleményed a videóbíróról?

"Tetszik az ötlet, de meg kell várni, hogy hogyan működik. Üdvözölendő, de szerintem azért lesznek még problémák és hibák."

Mit gondolsz Gersonról?

"Őt már a Sassuolo edzőjeként is figyeltem. A Juve és a Barca is szerette volna megszerezni, végül ez a Romának sikerült. A tavalyi szezonban nem sikerült teljesen megmutatnia, hogy mit tud, de fantasztikus potenciál van benne és remélem, hogy sikerül előcsalnom belőle."

Mi a kedvenc ételed?

"Most, hogy visszatértem Rómába, a Gricia (sajtos tészta pirított szalonnával), míg Pescarában az Arrosticini, ami birkahúsból készül."

Milyen érzés az, hogy hamarosan a Bajnokok Ligájában szerepelhetsz a csapattal?

"Nagyon várom már. Számomra is új tapasztalat lesz. Arra volt már lehetőségem, hogy egy olyan kiscsapattal, mint a Sassuolo az Európa Ligában szerepeljek, ez pedig most egy nagy lépés lesz előre, de teljesen nyugodt vagyok. Azt akarom, hogy a csapatom eltökélten és határozottan szálljon harcba a BL-ben, nem kell különleges célokat kitűzni, viszont minden meccsre hatalmas lelkesedéssel kell majd odaállni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, interjú