Emerson: Spalletti minden nap támogat

Emerson: Spalletti minden nap támogat

A Roma szélsője Spalletti dicsérte, miszerint a mester minden nap támogatja.

A 22 éves játékos tavaly Lucas Digne mögött csak második számú balszélsőként jött szóba, azonban az idei évre alapembere lett a Romának.

Emerson elmondta, Spalletti végig támogatta a nehéz időszakban és teszi ezt most is minden nap.

"Régebben az emberek azt kérdezték, 'ki az az Emerson?', ma viszont Spallettinek köszönhetően ezt a kérdést már senki nem teszi fel."- árulta el Emerson a La Repubblica-nak adott interjúban.

"Amikor folyamatosan támadnak, akkor minden sokkal nehezebb, hiszen egy játékos sem szereti, ha kritizálják, de a folyamatos sértegetést még nehezebb megemészteni."

"Mindössze annyit tudtam tenni, hogy a pályán adtam csattanós választ és azóta is ezt próbálom minden meccsen. Az, hogy ma itt lehetek és bizonyíthatok, nagy mértékben Spallettinek köszönhető, mert amikor nehéz időszakon mentem keresztül, akkor ő végig támogatott és teszi ezt most is minden nap."

"Köszönettel tartozom neki, mert nélküle senki nem tudná, hogy ki az az Emerson."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Emerson