El Shaarawy: Meg akarjuk nyerni az EL-t

El Shaarawy: Meg akarjuk nyerni az EL-t

Miután kiestek a BL-ből, a Roma számára nem maradt más nagy cél, mint megnyerni az Európa Ligát.

A Roma tavaly csak a 3. helyen végzett a bajnokságban, így selejtezőt kellett játszania a BL csoportkörbe kerülésért, azonban a két meccs alapján 4:1-es összesítéssel a Porto jutott tovább, így a Romának maradt az Európa Liga.

"Hogy miként kezdjük újra? Rögtön a Sampdoria elleni meccsen. Nagyon nehéz lesz, de el kell kezdenünk a felállást. Az átigazolási időszak bezárt, a keretünk teljes és most már a soron következő meccsekre kell összpontosítanunk."- nyilatkozta a játékos a pápával történt találkozást követően.

"Nem sikerült bejutni a BL csoportkörbe, azonban most az Európa Liga lett a legfőbb célpont, ezért azonnal el kell kezdeni a pontokat gyűjteni és jól játszani."

"Igazoltunk pár igen jó nemzetközi játékost, akik eddig elég jól teljesítettek még akkor is, ha a BL-ből kiestünk. Most lesz időnk jobban felkészülni, együtt edzeni és kitalálni, hogy mit rontottunk el azokon a meccseken."

"Ebben a csapatban van potenciál arra, hogy jól szerepeljen a szezonban, mert erősek vagyunk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, El Shaarawy