Dzeko: Hagyjuk már a Juventust

Dzeko: Hagyjuk már a Juventust

A bosnyák csatárnak elege van abból, hogy folyton a Juventus a téma.

Wojciech Szczesny a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy a bajnoki cím lefutott, míg csapattársa, Dzeko egyáltalán nem akar erről beszélni.

"Juventus? Nem érdekelnek, elvesztettünk két pontot, ez van."- mondta a riportereknek Dzeko a meccs után.

"Fizikai szempontból az első félidőt nagyon elrontottuk, a második félidőben már erősek voltunk, de sajnos ez is kevés volt a győzelemhez."

"Hogy legyőzheti-e az Atalanta a Juventust a 34. fordulóban? Én csak a Pescarával foglalkozom, elég már a Juventusból. Még a második helyen állunk és előre kell tekintenünk."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Dzeko, Serie A, Atalanta