Dzeko: Fontos volt a jó helyzetkihasználás

Dzeko: Fontos volt a jó helyzetkihasználás

A bosnyák támadó örül annak, hogy a csapatnak sikerült valamennyire feledtetni a hétközi kudarcot.

Dzeko szerezte a mérkőzés harmadik, egyben utolsó gólját, így a Roma 3:0-ra nyert a Bologna vendégeként.

"Nem volt könnyű meccs. Szerintem nem kezdtünk valami jól, talán mert a szokásosnál is melegebb volt, de végül két nagyon fontos gólt szereztünk az első félidőben."- mondta a meccs után a már 34 gólnál tartó csatár.

"A második féliő elején kicsit megnyomták a hazaiak és voltak lehetőségeik, amiknél nekünk szerencsénk is volt, de az a legfontosabb, hogy egy nehéz meccset sikerült megnyerni."

Ez tökéletes válasz volt a derbire?

"Az sosem jó, amikor kiesel a kupából. Mindannyian csalódottak voltunk, de azt is tudtuk, hogy még van hátra 8 meccs, amit le kell játszanunk, köztük ez a mai is."

Miért van az, hogy a Romának idén nem sikerült a kupákban maradandót alkotnia?

"Ezt nehéz megmondani. A Lyon és a Lazio elleni meccsek túl közel voltak egymáshoz és hat napon belül 3 igen komoly meccset játszottunk, ami szintén nem segített."

Viszont most már csak egyre kell koncentrálni. A cél a második hely megtartása, vagy az első hely?

"Szerintem meccsről meccsre szabad haladni. Már csak a bajnokság maradt, ott vagyunk az elején, hinnünk kell, de nagyon fontos, hogy megvédjük a második helyünket is."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko, Serie A, Bologna