Dzeko: Ez az igazi énem

Dzeko: Ez az igazi énem

A bosnyák csatár hétvégén megszerezte idei 8. gólját a bajnokságban és úgy véli, most végre az igazi Dzekót láthatják a szurkolók.

Dzeko a Palermo ellen is betalált és már most beállította a tavalyi 8 találatát, amivel olyan csatárokat előz meg a góllövőlistán, mint Gonzalo Higuain és Carlos Bacca.

A csatár úgy véli, most végre az igazi Dzekót láthatják a szurkolók.

9 meccs alatt beállítottad a tavalyi egész éves termésedet, ami majdnem meccsenkénti 1 gólt jelent.

"Az szinte hihetetlen, hogy tavaly 31 meccs alatt 8 gólt szereztem, most pedig 9 meccsen már összejött a nyolc. Ezt akarom folytatni, mert remekül érzem magam, a csapat pedig jól szerepel. Csak ezt kell folytatnunk, amit most csinálunk."

Még nehezebb feldolgozni, hogy milyen is volt a tavalyi formád...

"Ebben a szezonban már az igazi Dzekót láthatjátok."

Úgy tűnt, hogy a Palermo ellen az első félidőben kicsit szenvedtél elől, mert az ellenfél 3 védővel játszott, majd mikor kicsit hátrébb lettél vonva, mint trequartista, egyből kivirágoztál.

"Elég sok gólt szereztem a pályafutásom során, de jó néhány gólpasszt is kiosztottam. Tegnap Momo-nak is adtam egyet, majd El Shaarawy is kapott egy nagyon jó labdát, amiből végül nem lett gól. Ez is a munkám része, persze a fő feladatom a gólszerzés."

Az edző sosem hagyja abba az ösztönzésed ebben az évben, mindig azt mondja, hogy még többet vár el tőled.

"Mindig sokat vár el, de ezzel én is így vagyok. 8 gólnál tartok jelenleg, de szeretnék még jobban játszani és meglátjuk, hogy végül hová jutunk. Az edző mindig azt akarja, hogy megjátszható legyek a védők mögött, ezért mindig azon vagyok, hogy lerázzam magamról a védőket. Ez az olasz futballban igen jellemző dolog, ezért nekem is így kell játszanom. Az első szezonomban nem nagyon sikerült és ez is volt az oka annak, hogy olyan kevés gólt szereztem."

Mennyire számított az, hogy az egész felkészülési szezont végig tudtad csinálni az edzővel?

"Nagyon. A szezonra a csapattal tudtam felkészülni, nagyon sokat és keményen dolgoztunk, most pedig jól érzem magam."

Játszottál Németországban, Angliában és Olaszországban a pályafutásod során. Kimondható, hogy a Serie A a legnehezebb bajnokság, ahol szerepeltél?

"Igen, egy csatárnak sokkal nehezebb a dolga, mert mindig legalább két védő  van rajta. Részben ezért is volt olyan nehéz dolgom az első évben, nem ismertem, hogy miként játszanak az olasz csapatok és a védők miként vannak felkészítve. Most már tudom és láthatjátok, hogy hogyan megy a játék."

Olaszországban durvább a játék, vagy Angliában?

"Talán Olaszországban."

A tegnapi meccsen egy ponton kitört a nevetés, amikor elrontottál egy passzt...

"Igen, láttam egyik csapattársamat is nevetni, talán Radja volt az. Szczesnynek akartam visszapasszolni a labdát, aztán jól elszúrtam."

Milyen érzés, hogy olyan sok támogatást kapsz a szurkolóktól?

"Nagyszerű érzés, de nézzük meg mi történik majd akkor, amikor két meccsn nem szerzek gólt. A viccet félretéve, ami elmúlt, az elmúlt, és én már csak előre nézek. A csapat jól szerepel, másodikak vagyunk és erős a csapatunk."

Milyen messzire juthat ez a csapat?

"Nem szeretek túlságosan előre tekinteni, sokkal jobb, ha mindig csak a következő meccsel foglalkozunk. Szerdán megint egy újabb nagy meccs vár ránk egy olyan csapat ellen, amelyik nagyon jó focit játszik, szóval nem lesz könnyű dolgunk. Erősek vagyunk, ezért nekünk mindig olyan szinten kell játszani, mint tettük azt a Napoli ellen. Ha meg tudod verni a Napolit az otthonában 3:1-re, akkor az azt jelenti, hogy jó csapatod van. Viszont akkor nem fér bele, hogy a gyengébb csapatok ellen pedig pontokat vesztesz."

A Torino elleni vereséget követően voltak bizonyos aggodalmak, hogyan sikerült felülkerekedni a dolgokon?

"A Torino ellen nem játszottunk jól, bár szerintem ott is volt vagy 10 lehetőségem. Ha sikerült volna az elején értékesítenem az egyiket, akkor teljesen más lett volna az a meccs. De ez is már a múlt. Az Inter ellen már jobban játszottunk, az egy nagyon fontos meccs volt és sikerült nyernünk. Sokan úgy gondolták, hogy már a meccs előtt vesztesek voltunk a Napoli ellen, aztán kimentünk a pályára és a legjobb teljesítményt nyújtottuk, mióta itt vagyok. Nem minden csapat képes 3:1-re nyerni ott."

Melyik volt az idei szezonban a legjobb teljesítményed?

"Az Inter elleni meccs."

Mennyire fontos számodra a gólszerzés?

"Ez a mindenem. Gólt szerezni hihetetlen érzés. Ez az életem."

Ki beszél a legtöbbet a pályán? Kosztasz Manolasz?

"A pályán kívül nagyon sokat beszél, de a pályán szinte teljesen csendben van. De Rossi a nagy dumás. Ő az egyik csapatkapitány és így folyamatosan hallatja a hangját."

Mi a helyzet Mohamed Salah-val?

"Hatalmas figura, egy nagyszerű játékos. Gólokat rúg, gólpasszokat ad, ez ő. Annak ellenére, hogy nem igazi csatár, már 5 gólt szerzett 9 meccsen. Nagyon szeretek vele játszani."

Most már jobban tesszük, ha elengedünk edzeni, mert különben a főnök kijön a sodrából - és mint tudjuk, ő elég nagy ember!

"Ez igaz, de én sem vagyok kicsi!"

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Dzeko