Di Francesco: Kidobtunk két pontot

Di Francesco: Kidobtunk két pontot

Nagyon mérges volt a Genoa elleni mérkőzés után Eusebio Di Francesco, hiszen a döntetlennel végetért a Roma 12 meccs óta tartó idegenbeli győzelmi sorozata.

"Kár az egészért. Daniele tudja, hogy hibát követett el - a mai technológia mellett nem engedhetünk meg magunknak ilyen dolgokat"- mondta a meccs után a Roma mestere.

"Ettől függetlenül nem nagyon örültem a játékvezetők ténykedésének, a piros lap mellett, ahogy az egész mérkőzen fújtak."

"Daniele nem fiatal már, és ezt ő is tudja. Képes felvállalni a felelősséget. De ő egy csapat része, és ha döntetlent játszunk, vagy kikapunk, akkor azt közösen érjük el, nem egy játékoson múlik. Sokkal több munkát kell végeznünk együtt annak érdekében, hogy a jövőben az ilyen ne fordulhasson elő újra."

"Amikor a játék minőségéről van szó, akkor top csapat vagyunk. De amikor a hozzáállásunk egy pillanatra is megváltozik, olyankor fordulnak elő ezek a dolgok.

A Roma nem volt túl hatékony az első félidőben, ez minek volt köszönhető?

"Azért, mert az ellenfelünk teljesen visszaállt és a saját tizenhatosa körül védekezett. Elég nagy területet hagytak nekünk, így sokat tudtuk birtokolni a labdát. Nekik szinte semmi kapuralövésük nem volt, de amikor megszerzed a vezetést, akkor biztosnak kell lenned abban, hogy megfelelően kézben tartod a mérkőzést."

"A naívitásunkért fizettünk most meg, ettől lettek a dolgok sokkal nehezebbek. 10 ember ellen már volt egy komoly gólszerzési lehetőségük, de nekünk is akadt pár. Kár ezért az egészért, mert jól fejlődik a csapat, de nem verhetjük meg magunkat így. Egyáltalán nincs szükségünk az ilyen visszaesésekre, kidobtunk két pontot."

Stephan El Shaarawy egyre jobban játszik. Hogyan teljesített ma?

"Nagyon sokat fejlődött. A mai meccsen nem láttuk a megszokott Diego Perottit, aki folyamatosan jól teljesített, ma nem a megszokott teljesítményt nyújtotta. Amikor El Shaarawyt áttoltam a bal oldalra, akkor ott jól játszott, sokszor úgy húzott befelé, ahogy elvártam tőle. Kár ezért a két pontért még úgy is, hogy itt sosem könnyű játszani."

Hogyan lehet ezek után felállni?

"A csapatnak nem szabad elfelejtenie, hogy mire képes, tisztelnie kell az ellenfelet, és meccs közben is meg kell tartania a megfelelő fókuszt, ellentétben azzal, amit ezen a meccsen láttunk. Iszonyat naívak voltunk, és ezért megfizettünk, csak saját magunkat okolhatjuk a döntetlenért."

Mennyire hiányoznak Edin Dzeko góljai?

"Ezen a nehéz meccsen teljes mértékben a csapat szolgálatába állította magát. Amikor veszélyesek voltunk, akkor az neki volt köszönhető, a sok elmozgásának. Sokat beszélünk az egyéni képességekről, de a csapat, mint egység, az sokat fejlődött. És ez az, ami igazán számít. Edin újra elkezdi majd rúgni a gólokat, mert egyszerűen a vérében van."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Genoa, Serie A