Di Francesco: Ez nem a szokásos énünk volt

Di Francesco: Ez nem a szokásos énünk volt

A Roma mestere elismerte, a Juventus nagyon jól semlegesítette csapata játékát a szombat esti rangadón.

Di Francesco a mérkőzést követően elismerte, csapata nem volt képes a saját legjobb játékát nyújtani, amiben a Juventusnak komoly szerepe volt.

"Azt hiszem, a második félidő első 15 perce után sokat javult a játékunk. A Juventus nagyon határozott teljesítményt nyújtott, és sikerült a vezetést megszerezniük egy szögletrúgást követően, mert mi ott egy kicsit kikapcsoltunk. Ugyanez történt a Torino ellen is."- kezdte a meccs után a Roma mestere.

"Továbbra is hadilábon állunk a helyzeteink értékesítésével, a Juventus pedig nem hagy túl sokat, hiszen hasonlóan járt a Napoli és az Inter is. Szerintem nekünk volt a legtisztább lehetőségünk ellenük, ez pedig az egyértelmű határozottságunknak köszönhető."

"Sajnos nem tudtuk azonnal a saját játékunkat játszani, ez pedig részben köszönető volt a Juventusnak, akik sokkal jobban kezdték a mérkőzést, mint mi."

Az, hogy mind a három közvetlen riválistól kikapott a Roma, milyen hatással lesz a csapatra pszichológiai szempontból?

"Nem azért jöttem ide, hogy 1:0-ra kikapjak, majd utána hazamenjek. Azon dolgozom, hogy a csapatnak legyen önbizalma, ami azzal jár, hogy bárhová megyünk, ott esélyünk legyen. Ezen a meccsen is megpróbáltuk a saját játékunkat játszani, de a Juventus sokkal jobb volt nálunk a meccs elején. Megpróbáltunk a találkozó végéig meccsben maradni, pedig néhány kontrájuk komoly kockázattal járt."

"Azért s4ikerült problémát okozni a Juventusnak, és szerintem erre nem sok csapat volt képes itt Torinóban. Ebből kell erőt merítenünk. Sajnálatos, hogy a Torino ellen uraltuk a mérkőzést, de pontrúgásból gólt kaptunk. Most itt is ez történt, csak más játékosokkal. Egyértelmű, hogy még nem vagyunk elég jók, sokkal keményebben kell dolgoznunk."

Az elején úgy tűnt, hogy a középpálya elég halvány volt. Miért volt ez?

"Ezzel teljesen egyetértek. Eléggé szétszakadtunk, a passzaink pedig nem voltak pontosak. Persze azt is látni kell, hogy hogyan játszott a Juventus, így már érthető, hogy a végén miért estek annyira vissza. Ez nekünk is köszönhető volt. A srácok jó formában vannak, a végén is rendben voltak fizikálisan, szóval miért nem lehetne már ezt játszani az elején is? Egy kicsit jobban bíznunk kell magunkban."

Pjanic posztja problémát okozott? Sokszor úgy tűnt, mintha De Rossi kissé lemaradt volna róla.

"Nem elsősorban De Rossi feladata volt őt fogni, hanem mindig valamelyik másik középpályásunké, de sokszor túl lassúak voltunk, ezért kellett Danielének kimenni rá. Mindig lassan zártunk vissza, és amikor így csinálsz, mindig ott lesz a lehetősége az ellenfélnek kihasználni az üres területeket. Jobban kell csinálnunk ezt, de emellett nem szabad lemondani az ellenfél támadásáról."

Amikor Schick pályára lépett, átállt 4-2-3-1-re. Ez a jövőben egy plusz lehetőség lehet?

"Az 4-2-4 volt, hiszen mindegyik csatár volt, nem volt köztük irányító. Mindenképpen jó, hogy van a meccseken egy ilyen lehetőség is, de nagyon sokat dolgoztunk a 4-3-3-as rendszeren, amit eddig jól is csináltunk. A srácok magukévá tették az elképzeléseimet, habár ennek a mérkőzés első felében nem sok jelét lehetett látni."

Allegri Paulo Dybalát a kispadon hagyta. Lehet, hogy Edin Dzekóra is ráférne egy kis pihenés?

"Allegrinek több lehetősége van. Nekem nagyon sokáig nem állt a rendelkezésemre Schick. Elégedett vagyok azzal a kemény munkával, amit Edin és a többiek végeznek. Vannak időszakok, amikor a mentális szempontok fontos szerepet töltenek be egy csatárnál, én pedig megpróbálom Edint visszairányítani oda, amire a képességei alapján képes, a góllövéshez."

Mit a véleménye Schick késői helyzetéről?

"Nem csak az az egy volt. Nagyon sok jó beívelésünk volt a védők mögé, de nem tudtunk megfelelően helyezkedni, illetve a mozgásaink nem voltak jók. Ezek pedig mind gólszerzési lehetőségek voltak. Nézzük meg a Juventust: Mandzukic állandó veszélyt jelent a tizenhatoson belül. Ez az, amin nekünk is dolgoznunk kell."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Juventus, Serie A