Di Francesco elégedett az amerikai turnéval

Di Francesco elégedett az amerikai turnéval

A Roma mestere elégedett a csapat teljesítményével, amit az ICC mérkőzések alatt mutatott.

A Roma 1:1-es döntetlent játszott az ICC utolsó, harmadik mérkőzésén a Juventus ellen és Eusebio Di Francesco számos pozitívumot látott a mérkőzések során.

"Elég jól kezdtünk a meccsen, számos jó lehetőséget kidolgoztunk úgy, hogy a Juventus is persze nagyon veszélyes volt. Aztán egy kicsit később visszavettünk az intenzitásból és valahogy hiányzott a szikra."- kezdte a meccs után a Roma mestere.

"Ennek ellenére elégedett vagyok azzal, ahogy a csapat végig koncentrált a mérkőzés során és ez az egyik legfontosabb aspektusa a meccsnek. A végére ismét sikerült összeszedniük magukat a játékosoknak és volt erő a játékunkban."

"Ami pedig a turnét illeti, a pohár inkább félig tele van, mert van sok pozitívum, bár igaz azért akadnak dolgok, amiken még van bőven javítani valónk. Viszont most még csak július vége van és elégedett vagyok összességében azzal, ahogy eddig fejlődtünk, de azt gondolom, hogy még elég sok minden vár a csapatra."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Juventus