Di Francesco a pozitívumokra koncentrál

Di Francesco a pozitívumokra koncentrál

A Roma mestere szerint a csapat saját dolgát nehezítette meg a Qarabag ellen, azonban inkább a pozitívumokra koncentrál.

Manolasz és Dzeko góljaival már az első negyedórában 2:0-ra vezetett a Roma, azonban a végén sokat szenvedve és kemény csatározások árán tudta megvédeni az előnyét az olasz együttes.

"Egy győzelem után nincs mit sajnálni. Egyértelmű, hogy ennél jobbak is lehettünk volna, főleg mikor 2:0-ra vezettünk, de ne felejtsük el, hogy a Roma nagyon régóta nem nyert Bajnokok Ligája mérkőzést. Ráadásul nem volt könnyű ebben a környezetben futballozni."- kezdte a Roma mestere a Mediaset Premium-nak.

"Ahányszor a Qarabag megszerezte a labdát és megindult előre, olyan érzés volt, mintha életük lehetőségét próbálták volna megragadni. A labdát sokkal jobban meg kellett volna tartanunk, de az a tény, hogy az azeri csapat itt van a BL-ben azt jelenti, hogy remek csapatuk van és van karakterük."

"Sajnos mi tettük nehézzé a saját dolgunkat. Ez egy fejlődési folyamat. Tavaly a selejtezőkben elbukott a Roma, most viszont már a csoportkörben vagyunk."

"Többféleképpen is nyerhettünk volna, de végül csak sikerült és ez a legfontosabb. Megyünk tovább előre és tanulni fogunk a pozitívumokból, valamint a negatívumokból is. Azt se felejtsük el, hogy 2 meccsből 4 pontunk van."

Gregoire Defrelt le kellett cserélni, mert megsérült, míg Maxime Gonalons sokak meglepetésére nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, az azeri gólnál is ő adta el a labdát.

"Mivel nem volt rengeteg alternatívám a szélekre, hiszen Diego Perotti sérült, ezér megvolt az esélye annak, hogy Defrel is megsérül. Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy egyáltalán nem volt egy könnyű kiruccanás az azeri, ezért remélem, hogy a srácok mihamarabb visszanyerik az elvesztett energiáikat a vasárnapi, Milan elleni meccsre."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Qarabag, Bajnokok Ligája