Defrel: Szép gesztus volt nekem adni a büntető elvégzését

Defrel: Szép gesztus volt nekem adni a büntető elvégzését

A csapattársainak mondott köszönetet az első góljának megszerzéséért Gregoire Defrel, aki büntetőből talált be a Benevento ellen.

A nyáron igazolt francia támadó eddig gól nélkül állt a bajnokságban, azonban a Benevento elleni mérkőzés utolsó perceiben megítélt büntetőt értékesítve megszerezte első gólját a Romában.

"A büntető befújását követően kértem egy kicsit, a srácok pedig hezitálás nélkül nekem adták a labdát."- ismerte el a meccs után Defrel.

"Tényleg nagyon szép gesztus volt tőlük. Örülük a találatnak, még ha ez már az ötödik is volt, meg tizenegyesből, de az önbizalmam és minden más miatt is fontos volt, hogy berúgjam."

"Elégedettek vagyunk a három ponttal, és a sok rúgott góllal, hiszen régen sikerült már ilyen sokat rúgni."

"Annak ellenére elégedettek lehetünk, hogy az első félidő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de az a lényeg, hogy a második félidőre úgy mentünk ki, hogy megnyerjük a meccset, ami sikerült is, pedig nem volt egyértelmű."

Mivel a Roma csatárai nem nagyon termelték a gólokat az utóbbi időben, Defrel elismerte, ez a gól neki is segít majd abban, hogy végre újra a régi formájában futballozhasson.

"Én mindig ezt csinálom, szeretek sokat futni, és segíteni a csapatnak ahogy csak tudok. Keményen dolgozom azon, hogy visszanyerjem a formámat, és a kapu előtt sokkal veszélyesebb legyek. Ezt csak kemény munkával lehet elérni, és szerintem egy idő után minden visszatér majd a rendes kerékvágásba."

A csatár pár szóban dicsérte a két gólt szerző, és egy gólpasszt kiosztó Cengiz Ündert is.

"Egyre jobban beszél olaszul. Remek játékos, akinek időre volt szüksége az alkalmazkodáshoz, és most már látni lehet, hogy milyen sokat fejlődött. Remélem, hogy még több gólt fog szerezni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Defrel, Benevento, Serie A