De Rossi: Kolarov egy igazi profi

De Rossi: Kolarov egy igazi profi

A Porto elleni BL-találkozó előtt a Roma csapatkapitánya nyilatkozott az újságíróknak.

Mint csapatkapitány, és mint barát kiálltál Kolarov mellett.

"Én lennék a legboldogabb ember, ha Kolarov és a szurkolók között végetérne a nézeteltérés. Az a baj, hogy most egy kicsit a kettő között vagyok: imádom a szurkolókat, akik mindig megvédtek engem, de Alex meg kicsit olyan, mintha a testvérem lenne."

"Mindössze annyit tudok tenni, hogy kérem a szurkolókat, továbbra is bízzanak meg bennem: Kolarov egy nagyszerű profi, aki imádja azt, amit csinál. Nem azt mondom, hogy világ életében a Romának szurkolt, de azt biztosan állíthatom, hogy mindig a maximumot nyújtja, egy edzést nem hagyott ki sosem, és akkor is játszott, amikor nem volt teljesen egészséges. Én inkább az ilyen embereket szeretem, mint azokat, akik csókolgatják a címert, majd az első kisebb fájdalomnál félreállnak, vagy pofákat vágnak, amikor nem a nekik tetsző poszton kell játszaniuk."

"Ő az egyik legprofibb játékos, akivel valaha találkoztam. Tiszteletben kell tartani a szurkolókat, és mindenképpen türelmesnek kell lennünk, amikor a rosszabb eredmények miatti nemtetszésüket fejezik ki."

A tavalyi év tapasztalatai előny lehet a mostani szezonban?

"Egyértelműen, sokkal jobban, felkészültebben várhatjuk ezeket a meccseket. A Porto már hozzászokott az ilyen mérkőzésekhez, de a tavalyi tapasztalatok nekünk is önbizalmat adnak. Nagyon jól sikerült a tavalyi év, bár nyugodtan kijelenthetjük, hogy még jobb is lehetett volna."

Mind a csapattársaid, mind az edző többször kiemelte, hogy mennyire fontos vagy a csapat számára. Amennyiben jó fizikai állapotban leszel, úgy vállalsz még egy évet?

"Mindig mondtam, hogy addig fogok játszani, amíg fizikálisan jó állapotban érzem magam. A csapattársaim és az edző nem is tudják, hogy az elmúlt 3 évben ők mennyire fontosak voltak nekem. Nekik köszönhetően érzem sokkal fontosabbnak magam, mint valaha a pályafutásom során. Ezt köszönöm nekik. Tudom, hogy mikor jól játszom az azért van, mert fontosnak érzem magam, és ilyenkor minden sokkal könnyebb. És azt is köszönöm, hogy az elmúlt pár hónapban, mikor nem játszhattam, akkor is azt éreztették velem, hogy fontos vagyok nekik."

Nem gondolod, hogy más fogadtatásban van részed mikor kifutsz a pályára mostanában, amikor lassan a pályafutásod végéhez közeledsz?

"A stadionban én mindig otthon éreztem magam. Az utóbbi időben nagyon sok szívmelengető érzésben volt részem, és szerintem hasonló volt Tottival is - voltak a pályafutása során páran, akik folyamatosan becsmérelték, de a pályafutása végéhez közeledve mindenki a nagyságát éltette. Nem akarok folyton magamról beszélni itt, de érzem, hogy szeretnek az emberek."

"Továbbra is arra kell összpontosítanom, hogy a pozitív fogadtatás a jó játékomnak köszönhető. Másra nem gondolhatok, például arra, hogy hamarosan befejezem majd. Teljesen normális, hogy mindenki örül, ha jól játszol, amikor pedig nem, akkor jönnek a negatív kritikák."

Előfordult bármikor a hiányzásod alatt, hogy a visszavonulást fontolgasd?

"Ez inkább kérdés volt, mint ötlet. Három hónapot töltöttem azzal, hogy profiként megtettem mindent annak érdekében, hogy visszatérjek, mert hittem benne, hogy képes vagyok rá. A kérdés az, hogy a fizikai állapotom hogyan bírja. 35 évesen már nem bírnék ki egy műtétet, de ha a térdem továbbra is jól működik, akkor nem látom értelmét ezt a kérdést feltenni magamnak. Ha jól vagyok, és eleget játszom, akkor tudom folytatni."

A három keserves hónapot követően a holnapi nap egy nehéz időszak csúcsa lehet.

"Minden egyes nap, amikor a térdem jól válaszol, az egy apró siker. A klubhoz való kötődésem arról szól, hogy a soron következő meccsre összpontosítok, hiszen ez a legfontosabb dolog, nem pedig az, hogy meddig fogok még játszani. Csapatban kell gondolkodnunk, nem egyénekben, és holnap nyernünk kell."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, De Rossi, Porto, Bajnokok Ligája