De Rossi: Az összes piros lapomat megérdemeltem

De Rossi: Az összes piros lapomat megérdemeltem

A középpályás az Il Calciatore magazinnak adott interjúban mesélt többek között a játékvezetőkkel való kapcsolatáról.

"A pályafutásom elején borzasztó volt a kapcsolatom a játékvezetőkkel. Nagyon fájdalmas volt, újra és újra, mert úgy éreztem, hogy akkoriban hatalmas károkat okoztak nekünk. Aztán ahogy teltek az évek, ezek az esetek nem folytatódtak."

"Emlékszem néhány alkalomra, amikor Luciano Spalletti volt az edzőnk, és mi másodikok voltunk az Inter mögött, akkor tök nyilvánvaló volt számomra. Akkor már idegesen kezdtem a meccset."

"Már a legkisebb szikra is elég volt ahhoz, hogy elveszítsem a fejem, a játékvezetők pedig erre direkt rátettek egy lapáttal. Ma már sokkal jobb, jobban megismertük egymást, és tanultam a hibákból."

"Kaptam pár piros lapot a pályafutásom során, és azt kell mondjam, mindegyiket megérdemeltem. Volt köztük olyan, ami nagyon bántott. Más az, amikor a viselkedésedért, a reakciódért kapsz lapot, és más, amikor mondjuk utolsó emberként szabálytalankodsz, de ha tisztességes akarok lenni, azt kell mondjam, mindegyiket megérdemeltem."

Az egyik legemlékezetesebb piros lapja a 2006-os világbajnokságon volt, amikor az USA elleni 1:1-re végződött találkozón lekönyökölte az ellenfelét.

"Az első pár napban borzasztóan éreztem magam, és nem számítottam 4 meccses eltiltásra. Természetesen nem volt szép, amit tettem, de úgy éreztem, hogy egy kicsit erős volt az ítélet. A FIFA példát akart statuálni velem. Mert amúgy egy könyöklésért nem két meccses eltiltás jár?"

"A négy mérkőzésre szóló eltiltás azt jelentette, hogy a világbajnokságon már csak egy meccsen léphettem pályára, a döntőben. Az első néhány napban Marcello Lippi nem nagyon beszélt velem. Kemény volt, egyben atyáskodó. Rögtön az elődöntő után azt mondta, készüljek, mert játszani fogok a döntőben."

De Rossi végül csereként állt be a franciák ellen, és a végén értékesítette a büntetőjét.

"Az a pillanat örökre velem marad, és ha csak rágondolok, azonnal libabőrös leszek. Ahogy villogtak a vakuk körülöttem, miközben a tizenegyesponthoz sétáltam. Ilyet csak egy koncerten látni."

De Rossi megnyerte az olasz válogatottal a világbajnokságot, azonban klubszinten nem jött neki össze egy komolyabb trófea, amit igazán sajnál.

"Két meccs van, amit szeretnék újrajátszani. Az egyik a Sampdoria elleni mérkőzés a Stadio Olimpicoban, amikor Claudio Ranieri volt az edzőnk. A 2009-10-es szezon vége volt, pár meccs volt csak hátra, és vezettük a bajnokságot a hihetetlenül erős Inter előtt."

"Azon a meccsen vezettünk 1:0-ra, és az a meccs  volt, amit ha húszszor lejátszol, akkor 19-szer nyersz. De akkor kikaptunk 2:1-re, az Inter pedig megelőzött minket, és csak másodikok lettünk két ponttal lemaradva."

"A másik, amit szeretnék megismételni, az a 2012-es Európa bajnokság döntője. Még most is sokszor visszagondolok rá, és elképzelem, hogy ha nem sérülök meg, tudok rendesen játszani. Az a csapat egészen mágikus volt, nem tudom, hogy nyertük-e volna, de legalább minden segítséget megadhattam volna a csapatnak, amit tudtam volna."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, De Rossi, interjú