Bejelentették a Serie A menetrendjét

Bejelentették a Serie A menetrendjét

A Lega Serie A hivatalosan is megerősítette a következő évi bajnokság menetrendjét.

Az olasz szövetségi kapitány, Giampiero Ventura kérésére a bajnokság hamarabb fog befejeződni a 2018-as világbajnokság miatt.

A Serie A idén augusztus 20-án indul majd és 2018 május 20-án fejeződik majd be.

Az Olasz kupa döntőjét május 9-én rendezik majd, ezzel elkerülve a lehetséges ütközést a Bajnokok Ligája döntőjével.

Több hétközi fordulóra is sor kerül majd, először szeptember 20-án szerdán, majd október 25-én, szintén szerdán, ezt követően 2018-ban április 18-án szerdán. Ezeken a játéknapokon várhatóan kedden és csütörtökön is rendeznek majd mérkőzéseket a televíziós közvetítések miatt.

Újdonság viszont, hogy ezúttal nem lesz karácsonyi szünet, mert mindössze egy hét szünet lesz a január 14-i héten, valamint a válogatott meccsek miatt szeptemberben, októberben, novemberben és márciusban várhatóak szünetek.

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Serie A