Baldissoni: Ez a saját stadionunk lesz

Baldissoni: Ez a saját stadionunk lesz

Mauro Baldissoni többek között abban látja hatalmas előnyét az új stadionnak, hogy az végre csak a klub tulajdona lesz.

A klub hétfőn nyújtotta be a szükséges dokumentációkat a megfelelő szervekhez az építendő új stadion projektjével kapcsolatban, Mauro Baldissoni pedig a projekt mögött álló okokról beszélt.

"Órákat tudnánk arról beszélni, hogy mi az oka annak, amiért új stadiont akarunk építeni Olaszországban. Példának okáért említsük meg a tavalyi évet, ahol az ifi csapat a BL Youth League-ben szerepelt. Ahhoz, hogy a Manchester City elleni roppant fontos meccset közvetíteni lehessen, nekünk el kellett mennünk Latinába. Még Rieti lehetett volna az alternatíva."- nyilatkozta Baldissoni.

"Rómában nem lehetett lejátszani a meccset, mert foglalt volt a stadion. Aztán az idei szezonban a felnőtt csapatnak sokszor hétfőn kellett lejátszania a meccseit és nem a televíziós közvetítések miatt, hanem mert rögbi meccs volt. Rómában nagyon sokszor nem a futball áll az első helyen. A stadion számtalan alkalommal foglalt volt valamilyen esemény miatt és ezek nem mind sportesemények voltak. Sajnos nem mi irányítjuk azt, hogy milyen rendezvény van a stadionban, mert nem a mi tulajdonunk."

"A hétfői meccseknek komoly gazdasági vonzatuk van, ráadásul előtte 10 nappal tudjuk meg és ez nem jó. Egy hétfői meccsnek ráadásul a légköre sem ugyanolyan és sokan vannak, akiknek lenne jegyük, de nem tudnak eljönni a meccsre, mert dolgoznak. Vagy ott vannak a gyerekek, akiknek másnap iskola van."

"Ha elkészül az új stadion, akkor mindenféle rendezvénynek képesek leszünk otthont adni. A Curva Sud például képes lesz átalakulni 15.000 férőhelyes színházzá. Két szinten üzleti központot alakítunk ki, ahol lehetőség lesz nyilvános és magánjellegű események megtartására. És ne felejtsük el, hogy egy új stadion kényelmes is."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Baldissoni, Stadio della Roma