Alisson: Bajnok szeretnék lenni a Romával

Alisson: Bajnok szeretnék lenni a Romával

Az Internacional kapusa a következő szezont a Romában kezdi meg és az álma az, hogy bajnok legyen új csapatával.

A játékos szerződése novemberben lejárt a brazil csapatánál és ezt követően írta alá szerződését a Romával.

"Július 1-én lesz a bemutatásom."- kezdte a kapus a Globoesporte-nak.

"Eddig nem túl sok dolgot tudok, csak a városról azt, amit mindenki más is. Folyamatosan próbálok új információkhoz jutni főleg olyanoktól, akik már éltek ott. Bárkivel beszéltem eddig azt mondta, hogy nagyon jól fogom érezni magam és a családommal együtt hamar be fogok illeszkedni."

"Azért igazoltam ide, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhessek? Igen, ez az álmom és ez volt az egyik oka annak, hogy a Romába igazoltam: a BL és az olasz bajnokság. A Roma nagyon régen nem volt bajnok és remélem, hogy velem az lesz majd."

Alisson nagyon várja, hogy együtt játszhasson Francesco Tottival, akinek viszont jövő évi szereplése még bizonytalan.

"Olyan remek játékosokkal fogok együtt játszani Rómában, mint Totti és De Rossi, akik a klub ikonjai, valamint az újak, Salah, El Shaarawy és Rüdiger."

"A csapatnak remek szezonja volt és nagyon jó lesz Tottival együtt játszani."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Alisson