A SPAL elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A SPAL elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

Eusebio Di Francesco úgy véli, a Roma nem engedhet meg magának több hibát.

A sorozazos jó eredmények után legutóbb két meccsen egy döntetlen és egy vereség jött csak össze. Hogyan készültök erre a meccsre?

"Nem engedhetünk meg magunknak több hibát, sem a hozzáállásunkban, sem a mérkőzésre történő felkészülésünkben. Az előttünk lévő csapatok mind jó formában vannak, ezért nem engedhetünk meg több kihagyást. A SPAL nem fogja hagyni magát, az egyik legjobban szereplő újonc. Nagyon tapasztalt játékosaik vannak, és támadásban roppant veszélyesek. Ha rossz mentalitással kezdünk, akkor komoly gondokat okozhatnak nekünk."

Mi a helyzet Emerson Palmierivel?

"Még nincs 100%-os állapotban, de jelentősen javult. Nagyon fontos, hogy a Primavera csapattal már játszott 60 percet. Az edzéseken már tudja növelni az intenzitást, ezért nem zárom ki, hogy a következő meccsek valamelyikén pályára fog lépni."

Patrik Schicknek van esélye arra, hogy kezdő legyen?

"Elégedett vagyok azzal, amit legutóbb mutatott. Hiába volt rövid ideig a pályán, láthattuk, hogy milyen jó. Nem tudom, hogy kezdeni fog-e, majd a legutolsó edzésen döntök erről."

Olvastad az interjút Francesco Tottival? Damiano Tommasit javasolta a szövetség elnökének, Vincenzo Montellát pedig szövetségi kapitánynak. Azt is hozzátette, hogy jobban szeretné a Napolit bajnoknak az Interrel és a Juvéval szemben.

"Nagyon tetszett az a rész, amikor a fiáról, valamint a szabályok és a tisztelet fontosságáról beszélt, és hogy nem szabad túl nagy terhet tenni rájuk, valamint sokat elvárni tőlük. Én vagyok a második, aki támogatom Tommasit és Montellát. Ami pedig a Scudettót illeti, én is remélem, hogy visszatér délre, csak egy kicsit feljebb. A Napoliban van annyi, hogy bajnok legyen, de mi csak saját magunkkal foglalkozunk."

Luca Pellegrini egyre közelebb áll ahhoz, hogy az első csapat tagja legyen?

"Már most van két bal oldali védőnk Kolarov és Emerson személyében, de nincs kétségem afelől, hogy nagyon tehetséges játékos. Sajnos az amerikai turné során megsérült, pedig ott kezdő lehetett volna pár komoly csapat ellen. Most az a legfontosabb, hogy már ő is edz, és látszik rajta, hogy nagyon szeretne bizonyítani. Szombaton még a Primavera csapatban lép majd pályára, de a képességei rendben vannak."

Holnap lesz a Napoli-Juventus meccs is. Irigyelted valaha Sarrit, vagy Allegrit?

"Az irigység nem része a mindennapi életemnek, vagy munkámnak. Az biztos, számos előnnyel jár az, ha hosszú ideig irányíthatsz egy csapatot, és ez olyan valakitől jön, aki az évek során jelentősen javult. Nyilvánvaló, hogy mögöttünk még nincs ilyen gazdag, régóta tartó munka. Remélem, hogy döntetlent fognak játszani, így mindkét csapat elérhető távolságon belül maradna."

Hogyan kezelted a Daniele De Rossi esetet, mivel nem ismerjük az ilyen fegyelmi ügyekhez való hozzáállásodat?

"Az első dolog az volt, hogy adtam neki egy taslit, amilyet ő adott Lapadulának. A viccet félretéve, hibát követett el, és ez az első eset, hogy ez előfordul velem. Ezután nyilvánosan és őszintén bocsánatot kért. Ahogy a gyereket sem, őt sem hagyhatod magára, amikor rosszat csinál, ehelyett segíteni kell."

"Van egy belső magatartási kódexünk, ami be lett mutatva, a játékosok pedig elfogadták. Ez továbbra is belső ügy marad, de lesz valami büntetés. Jobban oda kell figyelnünk a viselkedésünkre, ignorálni kell bizonyos dolgokat, és kérni kell mindenki segítségét. Mint egy igazi római, mindenki támogatására szüksége van ebben a nehéz időszakban."

Említetted Schicket. Képes lehet Dzeko mellett játszani, vagy inkább egyedüli csatárként?

"Könnyebb, ha Dzekóval játszik."

Cengiz Ünder kicsit jobban a látóképbe került. Hogy-hogy?

"Van rá esély, hogy holnap játszani fog. Vagy ő, vagy Schick, erről ma este döntök. Nagyon sokat fejlődött. Akik előtte azon a poszton játszottak, mind jó teljesítményt nyújtottak, köztük Defrel is, amikor csereként beállt. Cengiz mindig jól teljesít az edzéseken, ennek pedig nagyon örülök."

Radja Nainggolan és Diego Perotti is külön edzettek. Holnap pályára lépnek majd?

"Nainggolant nem neveztem a keretbe izomfáradtság miatt. Rengeteg meccset játszott, nincs a legjobb állapotban, ezért úgy döntöttünk, hogy csak szombaton vagy vasárnap tesszük vissza a csapatba. Ami Perottit illeti, nehéz elképzelni, hogy holnap kezdjen, de meglátjuk, hogy a kispadra leül-e majd."

Lorenzo Pellegrini kezdeni fog? Mit várhatunk tőle az Atletico Madrid elleni meccs után?

"Lorenzo 21 éves. Egy ilyen fiatal játékost inkább támogatni, segíteni kell, mint támadni, vagy megkérdőjelezni a képességeit. Nem játszott igazán jól Madridban, de én kiállok a képességei mellett. Talán kicsit nyugodtabbnak kellene lennie a meccseken, de azért vagyok itt, hogy ezen segítsek neki."

Az elmúlt sajtótájékoztatókon többször is elmondtad, hogy szüksége lenne a csapatnak valakire, aki képes meccseket eldönteni. Ez a játékos lehet Schick? És lesz változás a formációban is?

"Ami a formációt illeti, nem vagyok elkötelezve kimondottan egy rendszer iránt. Amikor viszont jól megy valami, a változtatást rossz dolognak tartom, olyankor jobb, ha nem változtatunk a bevált, jól működő dolgon. Schick a tudásával az a játékos lehet, aki képes eldönteni meccseket. Remélem, hogy a lehető legjobban tudom kihasználni őt. A pálya minden részén egy plusz fegyver lesz a kezünkben."

 

A SPAL elleni keret: Alisson, Lobont, Skorupski; Juan Jesus, Kolarov, Moreno, Fazio, Peres, Emerson, Manolas, Castan; Strootman, Pellegrini, Gonalons, Florenzi, Gerson; Dzeko, Schick, Cengiz Under, Antonucci, El Shaarawy

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, SPAL, Serie A