A Sassuolo elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Sassuolo elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap hazai pályán a Sassuolo ellen fejezi be a 2017-es évet.

A holnapi lesz az év utolsó mérkőzése. Milyennek ítéli meg az eddigi római szezonját úgy, hogy még egy meccs hátra van?

"Azt kéne mondanom, hogy két meccs van még hátra, hiszen ott van még a Sampdoria elleni elmaradt találkozó is, aminek komoly hatása lesz a bajnoki tabellára. Nem tehetjük meg, hogy arra várunk, hogy a többiekkel egyenrangúak legyünk, és így adjunk átfogóbb képet arról, hol is tartunk."

"Remek dolgokat hajtottunk végre, sokat fejlődtünk. Attól még picit távol vagyunk, hogy olyanok legyünk, akik minden tekintetben versenyképesek, de a csapat ebbe az irányba halad, hogy magukévá tegyenek bizonyos dolgokat, amivel képesek leszünk sokkal kiegyensúlyozottabbak lenni a meccsek során."

Milyen emlékei vannak a szombati ellenfélnél, a Sassuolónál eltöltött időről?

"Még mindig elérzékenyülök, ha az ott eltöltött időszakra gondolok. Jó pár hihetetlen emberrel találkoztam, akikkel olyan dolgokban volt részem, amit sosem felejtek el. Ez egy igazi szerelmi történet, ahol csodás utazásban volt részünk. Amikor bizonyos embereket újra látok, amikor interjújat olvasok, megint elérzékenyülök. Például Simone Missiroli gólja, amivel megnyertük a Serie B-t. Az az út, aminek a végén feljutottunk, nagyon mély nyomokat, csodálatos és izgalmas emlékeket hagyott bennem. Mindenkinek köszönettel tartozom, azoknak is, akiket keveset emlegetnek, mint például a szertáros."

Mi a véleménye Giuseppe Iachini munkájáról?

"Szerintem nagyon jól hasznosítja elődje, Cristian Bucchi munkáját. Nagyon jól ismerem Beppét. Ő minden szempontból könyörtelen. Megszilárdította azt a csapatot, amelyik nagyon sok gólt kapott előtte, és azóta jó pár fontos eredményt sikerült elérniük."

Milyen benyomást tett Lorenzo Pellegrini és Gregoire Defrel a Romában?

"Pellegrini még csak 21 éves, és elég sokat játszik. Sokan talán azt gondolják, hogy még többet kellene szerepelnie. Hatalmas potenciál van benne, mind a Roma, mind a válogatott tekintetében. Harmadik éve vagyok az edzője, és ennek örülök. Folyamatosan fejlődik, és amikor játszik, már látszik a remek karaktere. Én mindenképpen kezdőként számítok rá."

"Eközben Defrel számos dologban balszerencsés volt, sajnos a gól sem jött eddig össze neki. Múlt héten kapott oda egy rúgást, ahol már Genovában is fájt neki, így most éppen próbál felépülni. Sajnos a holnapi meccsen nem is számíthatok rá."

A Romának elől sokkal hatékonyabbnak kellene lennie. Miként reagálnak erre a csatárok?

"Erről felesleges beszélni. Arra van csak szükség, hogy be kell vonnunk a játékunkba a hatékonyságot, és ezzel megmutathatjuk, hogy túl van a csapat a nehéz időszakon, ami a góltalanságot illeti. Pedig nagyon sok helyzetet kidolgozunk, a Juventus ellen is láthatták, pedig ellenük nem sok lehetőséget szoktak kidolgozni. A torinói meccs emblematikus volt a kialakított helyzeteket, és az alapjátékunkat illetően. Fel kell állnunk, erre jó lesz a holnapi meccs, talán éppen úgy, ahogy régen, kevesebb helyzettel, de több góllal."

Schickkel és Dzekóval elől továbbra is 4-3-3-at fog játszani a csapat, vagy 4-2-3-1-et?

"Tudniuk kell, hogy miről beszélnek akkor, amikor ezeket a számokat emlegetik. A 4-2-3-1-ben van egy középpályás a csatár mögött, azonban ha ez egy másik csatár, akkor az már 4-2-4, ahogy a Juventus ellen is játszottunk. Amikor keverem a csapatomat, akkor a 4-2-4-et használom, hogy még több játékos legyen a tizenhatoson belül. Sok helyzetet kidolgozunk, de keveset használunk ki, ezért olyan játékosokat küldök a tizenhatoson belülre, akik képesek gólt szerezni."

"Szerintem a csapatnak sikerült elérnie a megfelelő egyensúlyt, ezért időpocsékolás lenne, ha mindezt kidobnánk az ablakon két rosszabb eredmény után. Játszhat a csapat 4-3-3-at, vagy 4-2-4-et, de 4-2-3-1-et nem szándékozom. Nem igazán szeretem. Lehet, hogy egyszer újra használni fogom, de most nincs a fejemben. Lehet, hogy a meccs elején a 4-2-4-et használom majd. Fontos, hogy megmaradjon az egyensúly, amikor kijelölöm a kezdőt, de azt még nem mondom el most, hogy hogyan állunk fel holnap, az viszont biztos, hogy Schick kezdeni fog. A többi 10 játékost pedig majd meglátjuk."

Monchi újra megerősítette, hogy a Roma új igazolásai azok a játékosok lesznek januárban, akik már amúgy is a keretben vannak. Mit gondol erről?

"Teljes mértékben egyetértek vele, viszont egyáltalán nem akarok beszélni az átigazolási időszakról. Elég dolgom van a Sassuolo elleni meccsel, ahol meg kell szereznünk a három pontot. Én most erre összpontosítok. Fejlődnünk kell, de nem akarok az átigazolásokról beszélni."

Azt mondták, hogy a Sassuolónál az volt az egyik erőssége, hogy a rossz időszakot könnyen maga mögött tudta hagyni. Mi a helyzet ezzel a Románál?

"Nem érzem, hogy nehéz időszakon mennénk keresztül. Azzal, hogy a BL-ben a csoportunk élén végeztün, valami rendkívülit hajtottunk végre, míg a bajnokságban is jó úton vagyunk ahhoz, hogy versenyképesek legyünk az előttünk álló csapatokkal. Ahhoz, hogy visszakapaszkodj, felállj, győzelmekre van szükség, erre nincs más megoldás. A Sassuolónál az volt az erősségem, hogy tudtam miként kell elfogadni a vereségeket, a legmegfelelőbben birkóztam meg velük, és sikerült kidolgoznom, hogy miként lehet belőlük tanulni, fejlődni. Nem minden győzelem alakul úgy, ahogy te akartad, de néha egy-egy csúnya győzelem is vissza tudja adni az önbizalmadat, és helyes irányba tudja terelni a csapatot. Holnap győznünk kell."

De Rossi azt nyilatkozta, hogy túlságosan elcsépelt szó már az, hogy 'nyerni'. Azért is elcsépelt, mert a Roma 10 éve nem nyert már semmit?

"Szerintem a 'nyerni' nagyon szép szó. Rengeteg dolgot jelent, a szkepticizmus legyőzését, a játékosok fejlesztését, amivel eljuthatnak a válogatottig. Mindenki szeret meccseket nyerni. Az a fontos, hogy helyesen használjuk ezt a szót. Persze a többiektől is tanulnunk kell - arra a határozott és könyörtelen játékra van szükségünk, amit a Juve az első 60 percben ellenünk mutatott."

Mennyire más most ez a Di Francesco a Sassuolónál látottal? Milyen osztályzatot adna magának a Románál eltöltött első 6 hónapjára?

"Nem akarom magam osztályozni, Önök már megtették ezt, amit elfogadtam. Elégedett vagyok azzal, amit eddig elértünk. A holnapi meccs roppant fontos lesz ebből a szempontból. Játékosa voltam a Romának, most pedig az edzője vagyok, szóval nekem a csapatot, a klubot kell figyelembe vennem minden aspektusból."

"Érzem, hogy a klub része vagyok, és teljesen nyugodt körülmények között tudom a munkám végezni. A Sassuolónál eltöltött időszak alapvető fontosságú volt ahhoz, hogy elérjem ezt a pontot, ahol most vagyok. Itt mindenki azon dolgozik, hogy a csapat, és Trigoria egy hatalmas családdá váljon."

Hogyan viselkedett Schick a Juventus elleni meccs lefújását követően, és milyen volt a héten az edzéseken?

"Előfordul az olyan, hogy egy fontos meccs 94. percében kihagysz egy hatalmas gólszerzési lehetőséget. Sokat számít, de erősnek kell lennie annyira, hogy túllépjen rajta. Ő az a játékos, akire mindenképpen számítok, hiszen hatalmas értéke lesz a klubnak, nagyon jó játékos. Sok remek játékos hagyott már ki hasonló helyzetet, és nem ő az utolsó. Sokat kell még fejlődnie, és hosszú út áll előtte. Sokat dolgoztunk azon, hogy a Juve elleni hibáján minél hamarabb túllépjen mentálisan."

"Nem szabad elfogadni azt, hogy ha nem hagyja ki, akkor döntetlent játszottunk volna a Juvéval. A torinói vereség a csapat eredménye volt, és azon belül is a koncentráció kisebb elvesztése volt az ok. Nagyon sok dologban lehettünk volna jobbak."

A góllövőlistát nézegetve láthatjuk, hogy a középpályások nagyon kevés gólt szereznek. Továbbra is azt gondolja, hogy Nainggolan képes lenne 18 gólt rúgni középső középpályásként?

"Mi az hogy! Radja számtalanszor találta el a kapufát, míg tavaly a lövései a kaput találták meg. Előtte pedig lőtt 5, vagy 6 gólt. Egyszer én is lőttem 8 gólt egy szezonban, pedig én nem voltam világverő. Radjának nagyszerű képességei vannak, és nagyon sokszor keresi a lövési lehetőségeket. Talán azon a poszton, ahol most szerepel, kicsit még fejlődnie kellene abban, hogy miként tudná jobban támadni a kaput. Sok gólszerzési lehetősége volt, és sokszor csak a kapusok remek védései akadályozták meg. Sok gólt képes szerezni, ezzel kapcsolatban pozitív maradok. Remélem, hogy a csapat hamarosan eljut újra oda, hogy jönnek a gólok, köztük a középpályásoktól is. Nincs rendjén, hogy csak Nainggolanról beszélünk."

A Roma rengeteg helyzetet dolgoz ki, de nagyon keveset használ ki. Ez Edin Dzeko visszaeső formájának is köszönhető?

"Az Inter 40 pontot szerzett Mauro Icardi fontos góljainak köszönhetően. Egy öreg barátom mondta egyszer, a csatár gólokat lő, a kapus véd. Nagyon fontos, hogy a csatár újra tudjon gólokat rúgni. Edin esete érdekes, mert a statisztikák szerint többet lő kapura, mint bárki más. Egyszerűen tisztán kell gondolkodnia. Nincs varázspálcám, én csak annyit tudok tenni, hogy megtanítom a játékosnak azokat a mozgásokat, amikkel közelebb kerülhet a gólszerzéshez."

"Sokkal jobban kell hinnünk magunkban, mint Benatia. Rajta látszott a hit, jobban, mint a többi védőn. A játékosoknak szilárdabb hitre van szükségük, és akkor a csapattársak sokkal jobb gólszerzési lehetőségeket tudnak kidolgozni."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Sassuolo, Serie A