A küzdőszellemre épít Spalletti a Genoa ellen

A küzdőszellemre épít Spalletti a Genoa ellen

A Roma Genovában kezdi meg a 2017-es évet, ahol Spalletti mindenképpen számít a csapat megfelelő küzdőszellemére.

A Roma mestere ahogy szokta, most is a sérültekkel kezdte a sajtótájékoztatót.

"Egyedül Alessandro Florenzi az, akinek folyik a felépülése. Thomas Vermaelennek van ez az izomproblémája, ami eléggé kockázatos, ezért inkább most kimarad a keretből."- kezdte Spalletti.

"Tottinak a jobb Achilles-ína begyulladt, ezért ma külön fog edzeni és majd később fog eldőlni, hogy képes-e elutazni, vagy sem. Kosztasz Manolasz sem teljesen egészséges, míg Salah már elutazott az Afrika Nemzetek Kupájára."

A Roma nehéz meccsre számíthat a Genoa ellen, hiszen a hazaiak többek között a Juventust és Milant is legyőzték hazai pályán.

"Ha visszanézik a Genoa meccseit, akkor láthatják, hogy az erős csapatok hol szenvedtek. A Juventus, a Fiorentina és a Milan elleni meccseiken láthattuk, hogy mennyire jó csapat a Genoa."

"A Genoa nagyon jól megtartotta ugyanazt a mentalitást Ivan Juric-csal, mint ami Gian Piero Gasperininél jellemezte őket, míg taktikailag nagyon okosan alkalmazkodnak az ellenfélhez."

"Ez a fajta futballstílus eléggé fel tudja korbácsolni a szurkolók indulatait a Marassiban, mert szinte végig szoros emberfogással játszanak és rengeteg egyéni párharcot kezdeményeznek a pályán. Ez eléggé magával tudja ragadni a közönséget, mert nagyon szeretik ezt a fajta küzdőszellemet. Ez számunkra a legnagyobb veszélyforrás."

"Ami pedig a stadionokat és a szurkolókat illeti, amennyiben szeretnénk, hogy visszatérjenek a szurkolók a stadionokba, ahhoz át kell alakítani a stadionokat. Olaszországban egyáltalán nem konfortos sokaknak meccsre járni, például a családok már nem szívesen járnak ki a meccsekre. A Romának amerikai tulajdonosai vannak, akik mindig tanítanak nekünk valamit a sport látványosságáról."

"Ha egy japán bekapcsolja a tévét és nem sokat tud a futballról, akkor inkább fog angol, mint olasz focit nézni. A szurkolók fanatizmusa, szenvedélyessége az, ami üzenetként át tud menni a televízion keresztül a kanapén ülő japán nézőnek. Mindenképpen tiszteletet érdemelnek azok, akik pénzt áldoznak arra, hogy jegyet vegyenek és kilátogassanak a stadionokba. Mindenhol új stadionokra van szükség, először itt, a Románál."

"Januárban nekem az a kívánságom, hogy eltűnjenek a Curva Sudból azok a palánkok és végleg visszatérjenek a szurkolók a stadionba, mert nagyon szükségünk van rájuk."

A Roma mesterét váratlanul megkérdezték arról, hogy irányítaná-e valaha a Juventust.

"Atyaég, ez most meglepett. Ez a munkám, profi vagyok, tehát edzőként bárhol dolgozhatok. Ha maga lenne valahol az elnök, akkor oda is mehetnék dolgozni akkor is, ha nem lenne a kedvenc elnököm..."

Ezt követően az egy évvel ezelőtti megbeszélésről kérdezték, amikor Pallottával megegyeztek abban, hogy visszatér a Roma kispadjára Rudi Garcia helyett.

"Soha nem kértem semmit. Azért tértem vissza, mert nem tetszett az, ahogy a dolgok alakultak a Románál úgy, hogy nagyon erős csapata volt. Ez bántott engem, mert még mindig nagyon rajongtam a klubért. Ugye már volt romás múltam és a célom az volt, hogy visszahozzam a játékosokban rejlő erőt, tudást, hiszen messze tudásuk alatt játszottak."

"Visszatértem, mert erős volt a csapat és velük akartam dolgozni. Örülök annak, hogy visszatértem. Én most sem kérek semmit, csak azt akarom, hogy tudjak a csapattal együtt dolgozva előre haladni. Nem ígérgetek, azzal viszont teljesen egyetértek, hogy a klub nyerni akar valamit, hiszen mindenünk megvan ahhoz, hogy nyerjünk valamit. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie."

"Amennyiben nem sikerül nyerni a Romával, akkor át kell adnom a helyem valaki másnak. A minőségre nem lehet panasz, ezt be is kell bizonyítanunk, más alternatíva nincs."

Forrás: football-italia.net

Címkék: AS Roma, Spalletti, Serie A, Genoa