A klub tiltakozik a pénteki határozat ellen

A klub tiltakozik a pénteki határozat ellen

A klub vezetői hivatalos közleményben reagáltak a félbeszakadt mérkőzéssel kapcsolatos döntésre.

Az olasz szövetség péntek délután úgy határozott, hogy a múlt vasárnap félbeszakadt Udinese elleni bajnokit a feleknek április 25-én, csütörtökön kell pótolniuk.

Mint köztudott, a Roma csütörtök este bejutott az Európa liga elődöntőjébe, ahol a már bajnok német Bayer Leverkusennel mérkőzik meg. Az első mérkőzésre május 2-án kerül sor, így az olasz csapatnak nagyon sűrűvé válik a már amúgy is nehéz sorsolása.

 

Az AS Roma eredményeivel és négy egymást követő európai elődöntőjével úgy járult hozzá az UEFA rangsorolásához és így az olasz csapatok öt helyéhez a Bajnokok Ligája következő kiírásában, mint kevés más csapat.
Ennek ellenére Casini elnök úr péntek délután egy igazságtalan döntést hozott az AS Romával szemben, amivel így a Bayer 04 Leverkusen elleni párharc előtt hátrányos helyzetbe kényszerített minket, ez pedig az egész olasz futballrendszer számára egyértelmű visszalépést jelent.

Az AS Roma csapata, játékosai és munkatársai csak megerősítik elkötelezettségüket, hogy megküzdjenek ezzel az indokolatlan csapással, és hihetetlen szurkolóink támogatásával elérjék a szezonban kitűzött legjobb célokat.

Forza Roma!

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Udinese, Seria A