A Genoa elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Genoa elleni mérkőzés sajtótájékoztatója

A Roma holnap a Stadio Luigi Ferrarisban lép pályára a Genoa vendégeként 15 órakor.

Az Atletico csak akkor tudott a Roma fölé kerekedni, amikor a csapat intenzitása alábbhagyott. Mit lehet tenni az ellen, hogy legközelebb ez ne forduljon elő?

"Először is hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy mindig van egy ellenfél is a pályán, és néha előfordul, hogy jobb nálad. Az utolsó 25 percben kissé szétszakadtunk, és az Atletico mindent megtett a győzelemért. Kevésbé erélyesen nyomtuk őket. Az első félidőben még elég sokszor visszaszereztük a labdát, majd a második játékrészben már kevésbé sikerült. Nem voltunk elég határozottak, talán ez volt az egyetlen fő negatívum Madridban. Számos területen fejlődtünk, de tudom, hogy még lehetünk jobbak."

Mi a helyzet Patrik Schickkel?

"Schick tagja lesz a holnapi meccskeretnek, mert az elmúlt két napban rendesen tudott edzeni a csapattal. Egyelőre biztosan nem lesz kezdő, de most az a legfontosabb, hogy a rendelkezésemre áll, ennek mindannyian örülünk."

Nagyon sokszor úgy tűnik, hogy a Roma játéka leginkább a bal oldalra korlátozódik. Van valami ötlete a jobb oldalra?

"Nos, Patrik Schick képes ott játszani. Ahol több a lehetőségem, ott megpróbálok többet rotálni. Perottival és El Shaarawyval a bal oldalunk sokkal aktívabb, de megpróbálunk a jobb oldalunkon is javítani, de a jelenlegi állás szerint nem tudok határozott megoldással szolgálni."

Hamarosan történelmi pillanathoz érkezik a Stadio della Roma projekt...

"Szerintem minden jól alakul, és ennek mindannyian örülünk. Minden klub örülne egy saját stadionnak, és ez hatalmas lökést adna. Remélem, hogy minél hamarabb megépül, mert ez hatalmas lépés lenne a szurkolóknak."

A Fekete Péntek akció keretében mit vásárolna a Roma számára?

"Azok a játékosok, akikkel együtt dolgozom, azok már most a legjobbak. Azok a játékosok, akik legyőzhetik az ellenfelet, azok mind fontosak számomra, de minden edző ezt akarja látni. Én elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosokkal, de mentális szempontból még tudunk fejlődni. Holnap egy agresszív, határozott Romát szeretnék látni."

Mit gondol Lorenzo Pellegrini fejlődéséről?

"Pellegrini nagyon szépen fejlődik. A Sassuolo együttesétől egy komoly, nagy csapathoz került, és mindig kihasználja az adódó lehetőségeket. Nem érte még el a csúcsformáját, de tudom, hogy tud még fejlődni, ezért erre számos lehetőséget fogok neki biztosítani."

Emerson pályára léphet már, és ezzel Kolarov egy kis pihenőhöz juthat esetleg?

"Nem hiszem, hogy olyan állapotban lenne, hogy kezdeni tudjon, de nagyon sokat javult az állapota az elmúlt időszakban. Amikor elérkezettnek látom majd az időt, akkor kezdeni fog, de azt hiszem holnap még Kolarov fog játszani."

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, mintha Strootman egy kicsit formán kívülre került. Mi van vele?

"Ha az erőnléti adatokat nézzük, Strootman mindenkinél többet futott, és ez nagyon fontos egy középpályás számára. Nyilvánvaló, hogy az emberek megszokták Strootmantól a gólokat, vagy a gólpasszokat, de hamarosan újra látni fogjuk. Nagyszerű lenne, ha ezt már holnap látnánk, mert kezdeni fog. Remélem, hogy holnap csúcsminőségű futballt látunk tőle újra, amihez már hozzászokhattunk. Mentálisan borzasztó erős, de még egy ilyen játékosnak is segíthetnek fejlődni bizonyos tapasztalatok. A Kevin által az edzéseken beletett energia inspirálhatja a többieket is."

Érezni lehet azt, hogy a Roma top csapattá fejlődik?

"Sokkal inkább lelkesedést lehet érezni a csapat körül, és egyre kevesebb a negatívum, amit jó látni. A negativitás lerázható a jó eredményekkel, valamint a megfelelő edzésekkel. Ebben jók vagyunk, de csapatként lehetünk még jobbak, valamint a gondolkodásmódunkon lehet még javítani. Itt Rómában hamar piedesztálra emelnek, de tisztában kell lennünk azzal, amit csinálunk, és mindenképpen a földön kell maradnunk. Ezt sosem szabad elfelejteni."

Sokan úgy vélik, hogy Dzekónak nem megy a játék. Mennyire fontos egy csatárnak az a stílusú játék, amit játszatni akar?

"Középen játszik, és sokat segít a csapatnak. Az elmúlt meccsen nem volt a legjobb formájában, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra betalál majd, remélhetőleg már holnap, hiszen kezdeni fog. A csatárok nem szeretik, ha nem szereznek gólt, de ő is tudja, hogy a csapat számít elsősorban. Amennyiben továbbra is keményen dolgozik, úgy a gólok is jönni fognak."

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Di Francesco, Genoa, Serie A