10 dolog, amit Monchiról tudni kell

10 dolog, amit Monchiról tudni kell

Hétfő óta új sportigazgatója van a Romának Ramon Rodriguez Verdejo, azaz ismertebb nevén Monchi személyében.

A spanyol szakember szinte egész pályafutását a Sevillánál töltötte, még ifistaként kezdett, majd később mint sportigazgató dolgozott és így távozott az andalúz csapattól.

Ebben a szerepkörben komoly érdemei voltak abban, hogy a Sevilla Spanyolország egyik legsikeresebb csapatává nőtte ki magát az utóbbi időben.

10 dolog, amit mindenképpen érdemes tudni a 48 éves szakemberről.

1. Ő a helyi jófiú...

Ramon Rodriguez Verdejo 1968-ban született a Cadiz melletti San Fernandóban, ami körülbelül 2 órás autóútra van Sevillától az E-5-ösön. Kapusként kezdett a Sevilla ifjúsági csapatában, ahol igen ígéretesnek mutatkozott és mindent elkövetett annak érdekében, hogy kemény munkával és elkötelezett önfejlesztéssel lenyűgözze az edzőit.

Ő is követte az akkoriban a fiatal spanyol játékosokra jellemző utat és az 1988-89-es szezonban bemutatkozott a Sevilla B csapatában, ahol egy évig pallérozódott, mielőtt 1990 nyarán az első csapathoz nem került.

2. Fájdalmas sérülést szenvedett a bemutatkozásakor

22 éves, amikor debütál a Sevillában, majd saját bevallása szerint is soha nem lépte túl a megbízható, de ritkán használt cserekapus szerepkörét.

Nemrég egy interjúban maga Monchi is szórakoztatóan írta le azt, hogy alig kapott lehetőséget akkoriban: "az utolsó majom, egy 23 éves cserekapus."

1991-ben debütál, ami leginkább azért maradt emlékezetes, mert szinte azonnal kificamodott az ujja, de ennek ellenére nem kért cserét, mert sejtette, hogy olyan lehetőséget kapott, amiből nem lesz sok a későbbiekben.

3. A 10 éves pályafutása során szinte alig volt kezdő

Általában végig cserekapusnak számított a pályafutása során és csak rövidebb ideig kapott több játékidőt az első csapatban - elsősorban akkor, amikor az elsőszámú kapus sérült, vagy eltiltott volt.

9 év alatt mindössze 85 meccsen szerepelt, amiből 20 az utolsó szezonjában volt, amikor segített a Sevillának visszatérni a La Ligába az 1998-99-es szezonban.

4. Az órája? Maradonától kapta...

Volt egy időszak, amikor Maradonával együtt voltak a Sevilla alkalmazásában és Monchi ekkoriban kezdte igazgatói kvalitásait csillogtatni. Annak ellenére, hogy játékosként csak epizód szerepet kapott, a klub fiatal tehetségeinek felfedezésében elévülhetetlen érdemei voltak.

Maradona akkoriban gyakran sétálgatott Sevilla utcáin korán reggel, hogy kiszellőztesse a fejét. Monchi pedig, aki nem volt egy jó alvó, csatlakozott hozzá és közeli kapcsolatot alakítottak ki egymással.

"10-ből 10 volt, mint ember."- mondta később Monchi Maradonáról a Guardian-nak. "...és 10-ből 20, mint játékos."

Aztán egyszer Maradona vicces megjegyzést tett Monchi órájára, ami egy 'Rolex' volt, igaz Monchi is elismerte, hogy replika. Mielőtt távozott volna a klubtól, az argentin klasszis a tisztelete és elismerése jeléül megajándékozta Monchit egy Cartier órával, hiszen sosem vált belőle elismert labdarúgó.

Talán ő maga is tisztában volt a képességeivel és miután a csapat visszajutott az első osztályba, szögre akasztotta a kesztyűit.

Ezt követően egy éven belül már egy teljesen más posztot töltött be, egy olyat, ami sokkal inkább központi szereplővé tette szeretett klubjában.

5. Kapusból sportigazgató rekord időn belül

2000-ben a Sevilla másodszor is kiesett az első osztályból és krízisbe került, a klub pedig megkérte Monchit, hogy ebben a viharos időszakban vezesse a csapatot. A volt kapus először mint a csapat delegáltja dolgozott, ő kezelte a meccsek előtti formaságokat, majd hirtelen már a sportigazgatói székben találta magát.

A vezetőségben eltöltött első szezonját követően a Sevilla visszajutott a La Ligába, ami nem várt fejlődés volt, de a megbizatása arra szólt, hogy a csapat elkerülje harmadszor is a kiesést.

6. Sokkal jobban hisz a hazai tehetségekben, mint az igazolt játékosokban

Monchi ezt kétféleképpen valósította meg: egyrészt nyers tehetségeket igazolt, másrészt pedig a klub akadémiájáról kikerült játékosokat használta.

Az olyan sztárok felbukkanása, majd későbbi eladása, mint Dani Alves, Julio Baptista és Seydou Keita, elhozták Monchi számára a hírnevet, azonban még ezelőtt inkább az olyan helyi fiatal tehetségekre támaszkodott, mint Jose Antonio Reyes, Sergio Ramos és Jesus Navas és a Sevilla velük lépett egyre előrébb.

Az első évükben a La Ligában a fiatal Reyes hathatós közreműködésével a 8. helyen végeztek. Ezt követően kilencedikek voltak és innentől kezdett egyre jobban meghatározó játékossá válni Alves, Reyes, Ramos, Baptista és Antonio Puerta. Velük lett a következő szezonban hatodik a csapat.

És akkor a trófeák - amiket 1948 óta nem nyert a klub - elkezdtek áramlani.

7. Tudja, hogy miként lehet pótolni egy távozó sztárt...

Mire a Sevilla megnyerte az első öt Európa Liga trófeáját, előtte még 2006-ban (ekkor még UEFA kupának hívták) a klub a nagyobb csapatok célpontjává vált azzal, hogy a tehetséges játékosokat próbálták megszerezni. Reyes az Arsenálnak, Sergio Ramos a Real Madridnak lett eladva, közben pedig Luis Fabiano és Frederic Kanoute érkeztek frissítésként.

Ez végül egy ismerős és szokásos motívummá vált, hogy amikor az egyik csapattal nyer a Sevilla, annak eladják a legtehetségesebb és legjobb játékosait a nagyoknak, majd fiatal tehetségekkel pótolják a távozókat és ezzel minimális kesést sem okoznak. Monchi regnálásának utolsó 10 évében mindössze kétszer végzett a Sevilla a hetedik helynél rosszabb helyen, de egyszer sem a top 10-en kívül a La Liga erőssége és olyan játékosok elvesztése ellenére, mint Alves, vagy Ivan Rakitic és a többiek.

8. Négy nyelven beszél... és egyszerre 250 játékost figyel

Monchi, aki folyékonyan beszél spanyolul, franciául és angolul, miközben gyorsan megtanul olaszul is, gyakran engedett betekintést abba, hogy miként közelíti meg az új tehetségek felfedezését és leigazolását. A Sevillánál közel 20 megfigyelővel dolgozott, akik a világ összes pontján meccseket néztek (egyes jelentések szerint több száz fős informátorokból álló hálózata van), miközben saját maga is akár 10 meccset is megnézett egy hétvégén.

Ebből mintegy 250 friss potenciális átigazolási lehetőséggel ellátott listája van állandóan, minden posztra számos érdekességgel. Innetől kezdve egészen pontos és meghatározott célokkal tud dolgozni, ahogy mások megkívánják, és könnyedén eltávolít a listáról olyat, amikor egy megbeszélés túlságosan bonyolúlttá válik, vagy drága az illető, és csak azokkal folytatja a tárgyalásokat, aki mindegyik fél számára megfelelő paraméterekkel rendelkezik.

Ez a folyamatosan bővülő és mélyülő felderítő hálózat gondoskodott arról, hogy a Sevilla könnyedén tudta pótolni bármelyik játékosa távozására és kulcsfontosságúnak bizonyult abban is, hogy a klub a sok játékos jövés-menés ellenére több mint egy évtizede minden fronton megállja a helyét.

A 17 év alatt több mint 150 játékost igazolt, akiknek túlnyomó többsége bevált és nagy sikernek bizonyult.

9. Kilenc trófeát nyert a Sevillával

Az átigazolásokkal komoly hírnevet szerzett magának Monchi a szakmában. Az interjúkban szinte kizárólag az átigazolásokhoz köthető viszonyáról kérdezik és mindig felteszik ugyanazt a kulcsfontosságú kérdést: melyiket szereti jobban, ha olcsón vehet egy játékost, vagy busás haszonért eladni?

Mindig kitartóan válaszolt: "Egyiket sem."- javította ki a kérdezőt. "A cél, hogy trófeákat nyerjünk." És ebben el is érte a célját.

Az 1948-as Spanyol kupa győzelmet követően 50 éven keresztül a Sevilla nem nyert semmit addig, amíg Monchi sportigazgató nem lett a klubnál. Alig 5 év alatt Monchi hozzásegítette a Sevillát 2006-ban az első nemzetközi sikerhez, amikor az UEFA kupát nyerték meg a Middlesbrough ellenében.

Ezt követte még 4 UEFA/EL siker, 2 Spanyol kupa és 2 Szuperkupa (1-1 spanyol és európai) győzelem.

Legutóbb a Sevilla megnyerte az utolsó 3 Európa Liga kiírást, ami egyedülálló az európai futballtörténelemben. Egy klub, ami 60 éven keresztül szinte semmit nem nyer, majd hirtelen megállíthatatlanul besöpör rengeteg trófeát - összesen 9-et Monchi ténykedése idején.

10. Oroszlánként hagyta el Sevillát - és sikeréhesen érkezett meg Rómába

Nem meglepő, hogy Monchi hálás búcsút kapott a klubtól amikor még korábban bejelentette, hogy új kihívások miatt távozik az együttestől.

A Ramon Sanchez Pizjuan stadionban a pályán felállították az összes trófeát, amit a vele eltöltött időszakban nyert a csapat, miközben Monchi egy Sevilla mezt viselt, aminek a hátán a következő felirat állt: 'Puerta 16'. Ezzel tisztelegve Antonio Puerta, egy fiatal helyi tehetség előtt, aki 2007-ben a pályán lelte halálát.

"Senki nem tesz ki a stadionban olyan feliratot, hogy 'micsoda gazdasági sikerek'."- viccelt egyszer Monchi és ezen a napon igaza is lett, helyette a kilenc trófea, amit a csapattal nyert, köztük néhány apróbb elismeréssel, lett kiállítva, megtapsolva.

A klub oroszlánja pedig könnyes szemmel intett búcsút és mindkét fél hálás volt az elért sikerekért.

Most pedig a Romához jön, remélve, hogy hasonló örökséget épít fel.

"Egy pillanatig sem fogok pihenni, amíg el nem érjük az összes célt, amit megfogalmaztunk magunkban."- mondta Monchi.

Forrás: asroma.com

Címkék: AS Roma, Monchi, Sevilla